Tüzérséggel támadják Damaszkuszt a felkelők

Az OSDH szerint a damaszkuszi támadásnak 79 sebesültje is van.

MD
2014. 08. 06. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A londoni székhelyű emigráns szervezet tájékoztatása szerint a damaszkuszi támadásnak 79 sebesültje is van. A felkelők kedden több mint hatvan lövedéket lőttek ki a fővárosra, két gránát a vatikáni nagykövetség közelében csapódott be.

Egy felkelőcsoport a világhálón azt közölte, hogy rakétáival egy elnöki palotát is eltalált Al-Malki városrészben, ezt az információt azonban független forrás nem erősítette meg. A Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló felkelők az utóbbi napokban már többször is tüzérségi támadást intéztek Damaszkusz ellen, több ember halálát okozva. A felkelők előzőleg azt mondták, hogy a támadásokkal az ellenőrzésük alatt lévő területekre mért légicsapásokat bosszulják meg.

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet szerdán arról számolt be, hogy egy szíriai fegyveres csoport már egy éve tart fogva 54 nőt és gyereket, akiket feltehetően a rezsim által bebörtönzött társaikért cserébe engednének szabadon. A New York-i székhelyű jogvédő csoport szerint a túszejtés akkor történt, amikor a felkelők tavaly támadást indítottak a Földközi-tenger partján fekvő Latakia ellen.

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a civilek fogva tartása közel áll a háborús bűncselekményhez. A Human Rights Watch a túszok azonnali elengedésére szólította fel a fegyvereseket. Májusban egy szíriai fegyveres csoport negyven civil túszt engedett szabadon a polgárháborúban részt vevő felek megállapodása értelmében, amely lehetővé tette, hogy a felkelők elhagyják a rezsim által akkor már két éve ostromolt Homsz óvárosát.

Libanonban szerdán a tűzszünet ellenére kiújultak a harcok Arszálban, abban a szíriai határhoz közeli városban, amelyet a napokban elfoglaltak a szomszédos országból betörő iszlamisták – közölte az NNA állami hírügynökség. A libanoni hadsereg kedd este kötött 24 órás tűzszünetet az Arszált elfoglaló szélsőségesekkel, részben azzal a céllal, hogy elérje több foglyul ejtett libanoni katona szabadon engedését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.