„Ma, mialatt itt voltam, pontos jelentéseket kaptam Bagdadból – ahol néhány személyt letartóztattak –, hogy Irakban hálózatok támadásokat terveznek. Az a tervük, hogy megtámadják a metrót Párizsban és az Egyesült Államokban. A részletek alapján a jelentés hitelesnek tűnik” – mondta néhány amerikai újságírónak Abádi. A jelentéseket reggel kapta – tette hozzá.
Több mint 120 szunnita vallástudós (ulema) eközben nyílt levelet tett közzé. Ebben leszögezték, hogy az Iszlám Állam megsérti az iszlám alapelveit azzal, hogy más vallási közösségek tagjait gyilkolja és üldözi.
A merényleteket szerinte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet külföldi harcosai tervezik. A politikus igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a támadás küszöbön áll-e. Nemmel felelt viszont arra a kérdésre, hogy sikerült-e meghiúsítani. Hozzátette, hogy értesítették az Egyesült Államokat.
Nyugati vezetők már korábban aggodalmuknak adtak hangot, hogy a könyörtelen Iszlám Állam az iraki és szíriai népet sújtó hadjáratán túl terrorakciókat fog elkövetni a térségen kívül.
A Fehér Ház szóvivője viszont azt közölte, hogy tudnak az iraki miniszterelnök bejelentéséről, de „nem tudják megerősíteni egy ilyen összeesküvés hírét”. „Át kell tekinteni minden, az iraki partnertől érkező információt, mielőtt bármi továbbit megállapíthatunk” – mondta Caitlin Hayden.
Több tucat ember vesztette életét Irakban csütörtökön az IÁ elleni harcokban, a szélsőséges szunnita csoport által elkövetett terrorcselekményekben, illetve amerikai légicsapásokban. Az IÁ harcosai egy mecsetet – és arab források szerint – egy templomot is felrobbantottak Tikrit városában. Kirkuk tartományban a helyi hatóságok szerint a szélsőségesek állásai ellen három helyen végrehajtott amerikai légicsapások az IÁ több tucatnyi harcosával végeztek. A szintén kirkuki Havíja körzetben amerikai és francia katonai gépek röpcédulákat dobáltak le, amelyek arra szólították fel a lakosságot, hogy hagyják el otthonaikat a közelgő támadások miatt.
Dijála tartományban az iraki biztonsági erők síita milíciák és szunnita törzsi harcosok támogatásával offenzívát indítottak az IÁ ellen, amely során 13 települést visszafoglaltak az iszlamistáktól. A Bagdadtól 110 kilométerre északkeletre található területek két hónapig voltak az IÁ kezén.