Egyperces csenddel emlékeztek meg a Fehér Háznál

A megemlékezésen részt vett Barack Obama elnök, a first lady és Joe Biden alelnök.

MD
2014. 09. 11. 17:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

New Yorkban, a Világkereskedelmi Központ (WTC) ledöntött ikertornyainak helyén létesített emlékhelyen a hagyományoknak megfelelően felolvassák az áldozatok névsorát. Megemlékezést tartanak a Shankville-nél, a United Airlines 93-as járatának lezuhanásának helyszínén is.

Obama elnök, aki szerdán bejelentette, hogy Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni légicsapásokat, a tervek szerint beszédet mond majd a Pentagonnál, az ott életüket vesztettek hozzátartozóinak részvételével megrendezendő szertartáson.

Noha az amerikai belbiztonsági minisztériumnak nincs tudomása konkrét terrorfenyegetésről, az Egyesült Államok biztonsági szolgálatai a korábbi évekhez hasonlóan most is fokozott készültségben várták az évfordulót, mert annak az iszlamista terrorszervezetek szimbolikus és propagandisztikus jelentőséget tulajdonítanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.