A 13. évfordulóval kapcsolatban foganatosított biztonsági intézkedések részleteit nem hozták nyilvánosságra. Ugyanakkor az amerikai hatóságok tudatában vannak annak, hogy az iszlamista terrorszervezetek – amint azt a bengázi amerikai képviselet ellen két éve elkövetett támadás is bizonyította – szimbolikus és propagandisztikus jelentőséget tulajdonítanak szeptember 11-nek.
Amerikai biztonsági szakértők szerint a dzsihadista terrorcsoportok közül az Egyesült Államok területére nézve az Arab-félszigeten működő al-Kaida-szervezet jelenti a legnagyobb potenciális veszélyt. A többi szervezet elsősorban külföldön található amerikai célpontok megtámadására tehet kísérletet.
Előre be nem jelentett látogatásra Bagdadba érkezett szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy támogatásáról biztosítsa az új iraki kormányt az Irak és Szíria egy részét ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam terrorszervezettel szemben.
Obama telefonon korábban katonai támogatást ígért az iraki kormánynak az IÁ legyőzésében, közvélemény-kutatások szerint ebben az amerikai választók is egyetértenek vele; ugyanakkor a védelmi minisztérium háromszakaszos akcióterve keretében akár három évig is elhúzódhat az IÁ felszámolása.
Idén a Szíriában és az Irakban jelentős területeket uralma alá hajtó, magát Iszlám Államként (IÁ) tituláló szélsőséges csoport előretörése áll az aggodalmak középpontjában, különösen azután, hogy annak tagjai nemrég fejeztek le két amerikai újságírót. Az Egyesült Államok és más nyugati országokat különösen az nyugtalanítja, hogy az IÁ soraiban számos állampolgáruk harcol.
Jeh Johnson, a 13 évvel ezelőtt végrehajtott terrortámadások nyomán létrehozott belbiztonsági minisztérium vezetője egy szerdai washingtoni előadásában kijelentette, hogy a szíriai polgárháborúban az elmúlt három évben mintegy 12 ezer külföldi vett részt valamilyen formában, köztük több mint ezer európai és több mint száz amerikai.
Az IÁ mellett amerikai célpontok elleni támadásokkal fenyegetőzött az as-Shabab szomáliai dzsihadista szervezet is, amelynek vezérével nemrég amerikai dróncsapás végzett. A nyugati és arab titkosszolgálatoknál nyugtalanságot keltett az is, hogy a tripoli repülőtér elfoglalása nyomán utasszállító repülőgépek kerültek líbiai iszlamista milíciák kezére.