Elítélték az Iszlám Állam újabb kegyetlenkedését

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa barbár és gyáva cselekedetnek minősítette David Cawthorne Haines lefejezését.

MNO
2014. 09. 15. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BT tagjai közös közleményt adtak ki, amelyben barbár és gyáva cselekedetnek minősítették a kétgyermekes, 44 éves David Cawthorne Haines kivégzését.

A világszervezet legbefolyásosabb testülete azt is kiemelte, hogy a nemzetközi közösséget nem félemlítik meg az ilyen típusú bűncselekmények, inkább erősítik azt a meggyőződést, hogy erővel is fel kell lépni a terrorszervezetek ellen.

Haines egy francia segélyszervezet munkatársaként tevékenykedett Szíriában, onnan rabolták el tavaly márciusban. Lefejezését vasárnap jelentette be az Iszlám Állam egy videoüzenetben. Egy hónapon belül ő volt a harmadik nyugati túsz, akivel ilyen módon végeztek, két amerikai újságíró, James Foley és Steven Sotloff után.

A BT-közlemény szerint az Iszlám Állam felelős több ezer más visszaélésért is a szíriai és az iraki nép ellen.

A tanács a dzsihadisták fogságában lévő összes túsz azonnali és feltétel nélküli szabadon engedését is követelte, és annak szükségességét hangoztatta, hogy a gyilkosok az igazságszolgáltatás kezére kerüljenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.