Merkel elmondta, mi kell a szankciók feloldásához

„Most tetteket akarunk látni, ami azt jelenti, hogy a terv önmagában nem elég.”

WL
2014. 09. 09. 13:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Angela Merkel a berlin-brandenburgi Inforadiónak (RBB Inforadio) adott interjúban kiemelte, hogy lehet szó a szankciók feloldásáról, de előbb végre kell hajtani a kelet-ukrajnai szakadárok, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői által múlt pénteken aláírt tűzszüneti megállapodásban szereplő 12 pontos tervet. „Most tetteket akarunk látni, ami azt jelenti, hogy a terv önmagában nem elég” – szögezte le.

Hozzátette: az EU világossá tette, hogy mindaz, ami Kelet-Ukrajnában történik, „és remélhetőleg hamarosan véget ér, Ukrajna területi egységének megsértését jelenti, és olyan mértékű együttműködés az úgynevezett szakadárok és Oroszország között, amit nem tartunk helyesnek”.

A tárgyalás lehetősége ugyanakkor továbbra is nyitva áll, és jelenleg is zajlanak tárgyalások azzal a céllal, hogy Oroszország számára elfogadható legyen az EU és Ukrajna szabad kereskedelmi megállapodása. „További tárgyalásokat is folytatunk majd, de először végre kell hajtani a 12 pontos tervet” – mondta a kancellár.

Arra a felvetésre, hogy a szankciók a német gazdaságnak is ártanak, azt mondta, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása, de valahogy mégis reagálni kell a Moszkvával kialakult „súlyos nézeteltérésre” és arra, hogy a szakadárok „teljesen nyilvánvalóan” orosz támogatást kapnak. A reagálás eszköze pedig az Oroszországot sújtó szankciók sora, amelyek a német gazdaságot is érintik, de a reakció elmaradása még súlyosabb következményekkel járna. „Ezért cselekszünk, de azt is világossá tesszük, hogy természetesen feloldjuk a szankciókat, ha helyreáll a rend” – mondta Merkel az RBB Inforadiónak.

A tűzszüneti megállapodás egyebek között azt tartalmazza, hogy ki kell vonni Ukrajna területéről a „törvénytelen fegyveres csoportokat, a hadieszközöket, a fegyvereseket és a zsoldosokat”, és a Doneck és Luhanszk megye „különleges jogállásáról szóló ideiglenes törvénnyel összhangban meg kell rendezni ezeken a területeken az előre hozott helyhatósági választásokat”.

Oroszországot aggasztják, hogy Délkelet-Ukrajnában nehézfegyverzettel felszerelt katonai egységeket vonnak össze Debalceve település térségében – közölte az orosz külügyminiszter egy moszkvai sajtótájékoztatón kedden. Szergej Lavrov a nyugat-afrikai Mali külügyminiszterével lezajlott tárgyalását követően azt mondta: minden jel szerint arra lehet következtetni, hogy az ukrán erők csapásmérő csoportosulást készítenek elő.

Az orosz diplomácia vezetője közölte, hogy a múlt pénteken kihirdetett tűzszünetet „egészében véve betartják” a Délkelet-Ukrajnában szemben álló felek.

Varsó kész fegyvert szállítani, amennyiben ezt kívánja az ukrán fél – jelentette ki kedden Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, ugyanakkor tagadta, hogy a NATO-csúcstalálkozón megállapodás született volna ilyenfajta szállításról. A tárcavezető az RMF FM rádiónak kedden adott interjúban azt mondta, Lengyelország három héttel ezelőtt már humanitárius segély keretében 320 tonna tartós élelmiszert, illetve emberélet kioltására nem alkalmas hadfelszerelést szállított Ukrajnának. „Kész vagyunk fegyverek eladására is, amennyiben Ukrajna így akarja. A legközelebbi hetekben tárgyalunk erről” – mondta Siemoniak.

Utalt Petro Porosenko ukrán államfő vasárnapi kijelentésére, miszerint az ukrán vezetésnek sikerült több NATO-tagállammal megállapodnia arról, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának. Siemoniak leszögezte: a csúcstalálkozón semmiféle konkrét döntés nem született ebben a témában. „Semmiféle titkos paktumot nem kötöttünk, nem tudom, honnan ered e tekintetben az Ukrajna és Lengyelország álláspontja közötti eltérés. [ ] A NATO megmondta, arra hajlik, hogy az államok kétoldalú keretek között beszéljék meg” a fegyverszállítást.

A Rzeczpospolita keddi kiadása szerint a lengyel cégek óvatosan kezelik az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás kérdését. A vállalatok képviselői úgy nyilatkoztak a napilapnak: rendszeresen felkeresik őket az ukrán szervekre hivatkozó közvetítők, akik főleg a nem halált okozó hadieszköz – távközlési technika, felderítő és megfigyelő elektronika, éjjellátó készülékek, korszerű életvédő felszerelés – iránt érdeklődnek. A lengyel cégek azonban várnak addig, amíg hivatalosan is megkeresik őket, s amíg a pénzügyi garanciák be nem futnak.

A lap megállapítja: a skarzysko-kamiennai Mesko cég páncéltörő eszközöket, hordozható légvédelmi rendszereket is előállít, de náluk hivatalosan még nem érdeklődtek az ukránok.

A Rzeczpospolita Czeslaw Mroczek nemzetvédelmi miniszterhelyettest idézi, aki szerint – nyilvánvalóan az Ukrajnára vonatkozó uniós fegyverkereskedelmi embargó július 16-ai megszüntetésére utalva – semmi akadálya, hogy a bejegyzett lengyel fegyvergyártók tárgyaljanak Kijevvel.

Jurij Lucenko, az ukrán államfő pártjának elnöke vasárnap úgy nyilatkozott: a newporti NATO-csúcstalálkozó döntése alapján a szövetség öt tagállama fegyvereket és katonai tanácsadókat küld az oroszbarát szeparatistákkal küzdő Ukrajnának. Ezt azonban – orosz források szerint – mind az öt érintett NATO-tag hivatalos képviselői, köztük a lengyelek is, tagadták. A lengyel nemzetvédelmi minisztérium szóvivője vasárnap is, hétfőn is cáfolta az ukrán állítást. „A NATO-csúcstalálkozón semmiféle megállapodás nem született arról, hogy Lengyelország korszerű fegyvert szállítana Ukrajnának” – jelentette ki.

Bronislaw Komorowski lengyel államfő maga is úgy nyilatkozott a TVN24 hírtelevíziónak: Newportban egyáltalán nem esett szó az Ukrajnának való fegyverszállításról. „Ukrajna politikai támogatásra számíthat, de ez nem vonatkozhat életet kioltó hadfelszerelésre” – jelentette ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.