„Hosszú küzdelem lesz (...) Az AIDS volt az egyetlen ehhez hasonlítható járvány az utóbbi harminc évben, amióta az egészségügyben dolgozom” – mondta Frieden a Világbank által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Washingtonban. A konferenciára élő videokapcsolaton keresztül bejelentkező Ernest Bai Koroma Sierra Leone-i elnök hangsúlyozta, hogy a vírus feltartóztatását célzó intézkedések jelenleg lassabbak, mint a betegség terjedése. „Ezen változtatni kell” – szögezte le az államfő.
A Világbank rendezvényén résztvevő államok több segélyt ígértek az érintett nyugat-afrikai országoknak, miután azok képviselői kifejtették, hogy nincs elegendő pénzük, orvosuk és kórházi ágyuk a vírus feltartóztatásához.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy hússzor több segélyre van szükség a „könyörtelen kór” elleni küzdelemhez. Az Egyesült Államok és az ENSZ emellett hangsúlyozta: garantálni fogják, hogy elszállítják a Nyugat-Afrikában tevékenykedő egészségügyi dolgozókat, ha megbetegszenek. Szakértők szerint így próbálják elérni, hogy legyen elég olyan orvos és ápoló, aki hajlandó kockáztatni az életét a járvány feltartóztatása érdekében.
Az amerikai hadsereg egyik parancsnoka eközben bejelentette, hogy egy MV-22-es Osprey billenőrotoros és egy C-130-as Hercules típusú szállító repülőgép érkezik csütörtökön Libériába. Az Egyesült Államok négyezer tagú katonai személyzetet telepít a térségbe, hogy összehangoltan vegyék fel a harcot a pusztító járvány ellen. Az amerikai egészségügyi kontingens központja Monroviában lesz, Libéria fővárosában. Hivatalos adatok szerint október 5-ig 3865-en haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet.
Meghalt Macedóniában egy brit férfi, aki gyanú szerint az ebolavírus hordozója volt – közölte csütörtökön egy magas rangú macedón kormányzati tisztségviselő. Egy másik brit állampolgár is a betegség tüneteit mutatta – tette hozzá a névtelenségéhez ragaszkodó illetékes a brit hírügynökséggel, anélkül, hogy további részletekbe bocsátkozott volna.