Háromszázan érintkeztek a fertőzött gyermekkel

Mauritánia lezárta szombaton Malival közös határátkelőit az ottani ebolás haláleset miatt.

TK
2014. 10. 26. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Maliban pénteken jelentették az első ebolás esetet, a kétéves guineai kislány, akit nagyanyja vitt magával az országba Guineából, még aznap meghalt.

Mali elnöke, Ibrahim Boubacar Keita közölte, hogy nem zárja le országa Guineával közös határát, noha a gyerekkel és nagyanyjával sokan kapcsolatba kerülhettek, ugyanis négy napig tartó utazásuk alatt több száz kilométert tettek meg tömegközlekedéssel, és megálltak a fővárosban, Bamakóban is. Egy neve elhallgatását kérő egészségügyi tisztségviselő szerint a hatóságok úgy vélik, legalább háromszázan érintkeztek a fertőzött gyermekkel.

Egészségügyi szakemberek Maliba utaztak, hogy elejét vegyék a járvány ottani terjedésének. Mali a hatodik nyugat-afrikai ország, ahol ebolás esetet jelentettek. Szenegálban és Nigériában sikerült feltartóztatni a vírus terjedését, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban azonban már csaknem ötezren belehaltak a testnedvek révén fertőző betegségbe.

A Maliban elhunyt kislány az ország nyugati vidékének legnagyobb városában, a mauritániai és a szenegáli határhoz közeli Kayesben halt meg. Kayes fontos kereskedelmi csomópont Szenegál felé, az ottani hatóságok azonban még nem döntöttek arról, hogy milyen óvintézkedéseket hoznak.

Malinak nincs tengerpartja, a szomszédos Szenegál, Guinea és Elefántcsontpart kikötőit használva jut hozzá az importáruk tetemes részéhez. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, az biztos, hogy a nyugat-afrikai országok által a betegség terjedésének megakadályozása érdekében elrendelt határzárak jelentős károkat okoznak a térség gazdaságának.

Az ebola által leginkább sújtott három nyugat-afrikai országba, Libériába, Guineába és Sierra Leonéba látogat Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, és a világszervezet járvány elleni missziójának ghánai központját is felkeresi. A diplomata vasárnap Guineában kezdi meg programját.

Samantha Power annak ellenére utazik a járvány sújtotta térségbe, hogy néhány republikánus képviselő a három országra vonatkozó utazási tilalom elrendelését sürgette az amerikai elnöknél. Barack Obama egészségügyi tisztségviselők tanácsára elutasította ezt, a szakemberek ugyanis úgy vélik, hogy egy ilyen intézkedés a várttal ellenkező hatást érne el. Részben azért, mert visszatartaná az embereket attól, hogy a helyszínen segítsék a betegség elleni küzdelmet.

Az amerikai ENSZ-nagykövet elutazása előtt elmondta, számára annak haszna, hogy első kézből szerezhet információkat a három országban kialakult helyzetről, sokszorosan felülmúlja az utazás szinte nem is létező veszélyét, mivel megteszi a szükséges óvintézkedéseket.

Samantha Power az úttal kapcsolatban azt is mondta, tisztsége révén lehetősége van nagyobb nemzetközi erőfeszítést sürgetni a betegség terjedése elleni harcban, és ezt meg is fogja tenni, miután tájékozódott a helyszínen.

Az Egyesült Államokban riadalmat keltett, hogy a napokban újabb, már a negyedik ebolás esetet regisztrálták, ezúttal New Yorkban, ahol az Orvosok Határok Nélkül nevű jótékonysági szervezet egy nemrég Nyugat-Afrikában járt munkatársa került kórházba.

Az újabb eset nyomán New York és New Jersey állam kötelező 21 napos karantént rendelt el a térségből New York valamely nemzetközi repülőterére érkező egészségügyi dolgozók és azok számára, akik közvetlen kapcsolatba kerültek ebolás betegekkel. Szombaton Illinois állam is hasonló intézkedést foganatosított.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombati tájékoztatása szerint az eddigi legsúlyosabb ebolajárványban az eddig ismert több mint tízezer fertőzöttből csaknem ötezer halt meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.