Kanada nem hagyja magát megfélemlíteni

Napokon belül kiderül, hogy a kormányfő által terroristának nevezett ottawai ámokfutónak voltak-e társai.

TK
2014. 10. 23. 7:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Legyen világos, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Kanadát soha nem lehet megfélemlíteni” – nyomatékosította a kanadai néphez szóló beszédében, hozzátéve, hogy a szerdai incidens csak még inkább megerősíti az ország eltökéltségét és a biztonsági erők erőfeszítéseit, hogy mindent megtegyenek a terrorista fenyegetések azonosítására és felszámolására, hogy Kanada biztonságos hely legyen. Hozzátette, napokon belül kiderül, hogy az általa terroristának nevezett ottawai ámokfutónak voltak-e társai. A támadásban egy katona meghalt.

A héten történt két támadás Harper szerint kíméletlen emlékeztetők arra, hogy Kanadát is érhetik a világ más pontjain látott terrortámadásokhoz hasonló incidensek. „A biztonsági erőink és a kormányzati intézmények elleni támadások az országunk, az értékeink, a társadalmunk és ellenünk, kanadaiak elleni támadások” – hangoztatta.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a szerdai támadás összefüggésben van-e a Montreal közelében két napja történt incidenssel, amelynek során egy iszlám hitre áttért férfi autójával elgázolt két katonát. Egyikük meghalt, a támadót lelőtték.

A Montreal közelében történt hétfői incidens elkövetője, a 25 éves Martin Rouleau a hatóságok vizsgálatának hatósugarában állt, mert feltételezték róla, hogy külföldi terrorista cselekményekben vett részt vagy azt tervezi, hogy részt vesz.

Az ottawai lövöldözés halálosan megsebesített elkövetője Michael Zehaf-Bibeau 32 éves férfi volt, aki sajtóhírek szerint nemrég tért át az iszlám hitre. Nem sokkal az után, hogy a sajtóban és a közösségi portálokon felbukkant a vélt ámokfutó neve, a Twitter közösségi portálon terjedni kezdett egy állítólag őt ábrázoló, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet által közzétett fotó, amelyen egy hosszú hajú fiatal férfi látható fegyverrel a kezében. Arcát részben palesztin kendő takarja. A Globe and Mail című lap szerint a titkosszolgálatok nemrég bevonták Zehaf-Bibeau útlevelét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.