Újabb összetűzések voltak Hongkongban

Verekedések voltak a választási reformok kiszélesítését követelő tüntetők és ellenzőik között Hongkongban.

MNO
2014. 10. 23. 12:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A város forgalmas mongkoki negyedében több ponton is megpróbálták felszámolni az útakadályokat civilek, akik – úgy tudni – a taxisofőrök és diszpécserek szövetségének tagjai voltak. Dulakodás tört ki, amelynek a rendőrök vetettek véget. A legfrissebb adatok szerint nyolc embert őrizetbe vettek, a hatóság közleménye szerint „közös támadás, rendbontás nyilvános helyen, támadó fegyver birtoklása és gyújtogatás” miatt.

A South China Morning Post (SCMP) című lap helyi kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, félő, hogy a vezetőségben – az elmérgesedő helyzetet látva – a hetek óta tartó demonstráció ellen keményebb fellépést sürgetők kerekednek felül. A városi felsőbíróság a napokban két keresetnek is helyt adott, és a szóban forgó közterületek elfoglalásának megszüntetését rendelte el.

A békéltetőnek nevezett keddi tárgyalások a kormányzat és a diákszövetség vezetői között nem hoztak lényegi áttörést, a patthelyzet fennmaradt. A kormányzat hajthatatlannak bizonyult, és megerősítette, kizárólag a választásnak a jelenlegi törvényes kereteken belüli technikai, eljárási kérdéseiben hajlandó egyeztetésekre.

A diákok nem akarnak megelégedni az „egy ember, egy szavazat” új lehetőségével 2017-ben, hanem a választhatóság szabadságát is követelik, szemben a törvény által említett 1200 tagú jelölőbizottság közbeiktatásával. A felek egyelőre nem állapodtak meg újabb tárgyalások időpontjáról, és a diákok egyik vezetője azt nyilatkozta, még nem is döntöttek arról, kezdeményezzék-e egyáltalán a folytatást.

Leung Csun-jing, a város első embere több alkalommal is kifejtette, a tüntetések parttalanok, tényleges ellenőrzést senki nem gyakorol felettük, a kaotikus helyzetnek pedig előbb-utóbb véget kell vetni. Mivel a terület elhagyására vonatkozó felszólításoknak a tüntetők nem tesznek eleget, sokan aggódnak amiatt, hogy az utak megtisztítása végül erőszakba torkollik majd – jegyezte meg az SCMP forrása.

Helyszíni jelentések szerint a kormányzati, pénzügyi negyedben továbbra is mintegy száz sátor áll, a város három elfoglalt pontján egyelőre nincs jele annak (az esős éjszaka ellenére), hogy a diákok távozni készülnének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.