A Saint Sulpice-templomban rendezett gyászszertartáson az államfő mellett ott volt Manuel Valls miniszterelnök és szocialista kormányának több tagja, ami nemzeti jelleget kölcsönzött a megemlékezésnek. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, volt francia jobboldali gazdasági miniszter is elment a búcsúztatásra, amelyen a gazdasági élet olyan szereplői is megjelentek, mint Anne Lauvergeon, az Areva nukleáris óriásvállalat korábbi vezetője vagy Pierre Gattaz, a francia munkáltatói szövetség, a MEDEF elnöke.
A búcsúztatáson Jean-Pierre Jouyet, a francia elnöki hivatal jelenlegi főtitkára, Nicolas Sarkozy volt konzervatív államfő volt Európa-ügyi államtitkára mondott beszédet, aki családi kötődés révén Christophe de Margerie régi barátja volt. Több ország is magas szinten képviseltette magát a szertartáson: Tamim Ben Hamad Al-Thani katari emír a fiával érkezett, míg Oroszországot, akinek elnöke, Vlagyimir Putyin „igaz barátnak” nevezte a Total volt vezetőjét, Alekszandr Orlov nagykövet képviselte. Számos afrikai ország, ahol a Total jelen van, hivatalos delegációt küldött a búcsúztatásra. Christophe de Margerie-t kedden helyezik örök nyugalomra a nyugat-franciaországi Saint-Pair-sur-Mer nevű településen, ahol a Total vezetője szívesen töltötte szabadidejét, és egy házat is vásárolt. A temetésen csak a közeli hozzátartozók lesznek jelen.
A Total francia olajipari vállalat 63 éves vezetőjének repülőgépe múlt hétfő éjjel, moszkvai idő szerint néhány perccel éjfél előtt a felszállás közben a ködben egy hókotrónak ütközött a vnukovói repülőtéren. Az Unijet társaság Falcon 50 típusú, Párizsba tartó repülője fedélzetén Christophe de Margerie-n kívül háromtagú személyzet tartózkodott, mindannyian meghaltak. A Total a forgalom és a nyereség szempontjából Franciaország első számú vállalata, a világ egyik legjelentősebb olaj- és gázipari cége. A tavalyi évet 189,5 milliárd eurós forgalommal zárta, 100 ezer embert foglalkoztat és 130 országban van jelen. A profitját illetően a legjelentősebb francia cég 2013-ban 10,8 milliárd eurós nettó nyereséget könyvelt el.
A cég igazgatótanácsa az elnök-vezérigazgató halálát követően múlt szerdán a vállalat élére vezérigazgatónak Patrick Pouyannét választotta meg, aki eddig az olajfinomításért felelős ágazatot vezette, az elnöki posztot pedig ismét Thierry Desmarest tölti be. A 68 éves üzletember, aki 1995 és 2010 között már állt a Total élén, fokozatosan fogja átadni az elnökséget az 51 éves Pouyannénak. Desmarest 1981-től dolgozik a Totalnál, amelynek irányítását 1995-ben vette át és a legjelentősebb világcégek sorába emelte. 2007-ben a vezérigazgatói posztot átadta Christophe de Margerie-nak, de megtartotta vezető szerepét az igazgatótanácsban. Miután 2010-ben Christophe de Margerie az elnökséget is átvette, Desmarest tiszteletbeli elnök lett.