Több közvélemény-kutató cég készített exit pollt a román országos hírtelevíziók számára: ezek mindegyikénél Ponta végzett az élen a leadott voksok 38,2-41,5 százalékával, míg a második helyre került ACL-jelölt támogatottságát 31-32,1 százalék közöttire becsülik.
Ponta és Johannis egyaránt elégedetten nyilatkozott az általuk elért eredményekről. A jelenlegi miniszterelnök hangsúlyozta, hogy valamennyi román állampolgár elnöke akar lenni, és a következő két hétben minden választói réteget meg kíván szólítani. Bejelentette, hogy a román kormánykoalíciót alkotó pártokkal kedden egyeztet, és megállapodnak, ki lesz az a miniszterelnök-jelölt, aki a kormány élére kerül, amennyiben ő nyeri az elnökválasztást.
Az ellenzéki Klaus Johannis korrektnek nevezte az exit poll felmérések által előrevetített eredményeket, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sok román állampolgár belföldön és külföldön egyaránt nem tudta leadni szavazatát a választások rossz szervezése miatt. Ezért felszólította a Központi Választási Irodát, hogy hosszabbítsa meg a szavazókörzetek nyitva tartását.
A harmadik helyért az exit polloknál nagy a „tolongás”, de a közzétett becslésekből az valószínűsíthető, hogy a kormányfő szövetségese, Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök végzett a harmadik helyen 6 százalék körüli eredménnyel, míg a távozó Traian Basescu államfő által támogatott Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnökét a szavazók 5-6 százaléka, Monica Macovei független jelöltet pedig a voksolók 4-6 százaléka támogatta.
Jónak ítélte az eredményeket Kelemen Hunor
Kelemen Hunor az urnazárás utáni sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy sikerült eljuttatni az RMDSZ üzenetét a választókhoz. Megjegyezte: olyan településeken is kapott szavazatot, ahol nem élnek magyarok. Ez azt jelenti, hogy hiteles programmal állt a társadalom elé.
A program ismertetése, népszerűsítése folytatódik. Az RMDSZ az elkövetkező napokban dönt arról, hogy mit tanácsol választóinak a két hét múlva tartandó második fordulóra – tette hozzá a szervezet elnöke.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a 14 jelölt közül a hatodik helyen szerepel az exit pollokban 3,5-4,3 százalék körüli eredménnyel, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltjének országos támogatottsága a becslések szerint 0,5 százalékra tehető.
Dan Diaconescu médiamágnás eredményét – akinek populista pártja a 2012-es parlamenti választáson még 14 százalékot szerzett – 2 és 4 százalékra teszik a becslések, míg Teodor Melescanu független jelölt, aki a külföldi hírszerzés éléről mondott le, hogy megpályázza az elnöki tisztséget, valamivel több mint 1 százalékot szerzett.
A Romániától nyugatabbra lévő országokban helyi idő szerint 21 óráig folytatódik a szavazás. A külföldön berendezett csaknem 300 szavazóhelyiség közül többnél – főleg a nagy számú román vendégmunkást foglalkoztató országokban, illetve a Moldovai Köztársaságban – hatalmas sorok alakultak ki vasárnap: sok helyen órákig vártak az emberek, hogy leadhassák voksukat.
Traian Basescu államfő és az ellenzék több vezetője Titus Corlatean lemondását követelte vasárnap este arra hivatkozva, hogy a külképviseletek nem készültek fel megfelelőképpen a voksolásra, és ezzel megfosztották a külföldön élő román állampolgárokat választójoguk gyakorlásának lehetőségétől.
A külföldi szavazókörzetekben román idő szerint 19 óráig 120 ezer polgár adta le voksát, országos szinten pedig a 18,3 millió állampolgár 48,9 százaléka szavazott. Az első részeredményeket hétfőn teszi közzé az országos választási iroda.