Ima közben robbantottak, százan meghaltak

Egy mecsetben történt a merénylet Nigéria északi részén.

VZ
2014. 11. 28. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hármas robbantásos merénylet Kano városának nagymecsetét vette célba a pénteki ima idején. Szemtanúk szerint a három pokolgép egyszerre lépett működésbe az ima miatt zsúfolt mecset kertjében, a robbanás után ismeretlenek tüzet nyitottak a tömegre.

Az áldozatok számáról egymásnak ellentmondóak a jelentések.

A kanói rendőrfőnök-helyettes közlése szerint a merényletben 35-en vesztették életüket és sokan megsebesültek. Az AFP francia hírügynökség viszont egészségügyi forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy 120-an haltak meg és 270 a sebesültek száma. Korábban az AFP azt jelentette, hogy egy riportere a kanói halottasházban 92 áldozat holttestét számolta össze.

Feltételezések szerint a merénylet célpontja Kano emírje, Sanusi Lamido Sanusi volt, akinek palotája a mecset mellett áll. Nigéria második számú muzulmán elöljárója – a központi bank volt elnöke – az előző héten élesen kikelt a Boko Harammal szemben, és felszólította híveit, hogy szálljanak szembe a terrorszervezettel.

Munkatársai szerint az emír nem tartózkodott a mecsetnél a robbantások idején.

A merényletért nem vállalt felelősséget semmilyen szervezet, de az megfigyelők szerint a Boko Haram támadásainak jegyeit hordozta magán.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta. A szervezet templomokat, iskolákat, illetve a radikális ideológiáját nem osztó mecseteket is gyakran vesz célba.

Tavaly májusban a nigériai vezetés szükségállapotot hirdetett ki az ország egy részén, és ENSZ-adatok szerint csak azóta másfél millió ember hagyta el otthonát a térségben az erőszak miatt.

Észak-Nigériában csütörtökön egy buszpályaudvaron történt robbantásos merényletben 40-en haltak meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.