Lefejezett egy amerikai segélymunkást az Iszlám Állam

A 26 éves Peter Kassig, az amerikai hadsereg egykori katonája, 2013-ban esett fogságba.

TK
2014. 11. 16. 11:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A terrorszervezet, amely augusztus óta már négy nyugati túsz kivégzéséért vállalta a felelősséget, olyan felvételt hozott vasárnap nyilvánosságra, amelyen álarcos fegyveres látható egy levágott fej mellett. A videón egy brit akcentussal angolul beszélő azt állította: „Ő Peter Kassig, egy amerikai állampolgár az önök országából”.

Egyelőre nem lehet megállapítani, hogy a beszélő a világsajtó által csak Jihadi Johnként emlegetett brit-egyiptomi amatőr repper lenne, aki az Iszlám Államhoz való csatlakozása előtt Londonban élt, és aki két amerikai újságíró, James Foley és Steven Sotloff feltételezett gyilkosa.

A 26 éves Peter Kassig, az amerikai hadsereg egykori katonája, 2013-ban esett fogságba, amikor a szíriai lakosságnak szánt segélyek eljuttatásában vett részt. Barátai szerint a fogságban áttért az iszlámra, és még nevét is megváltoztatta. Új neve Abdul Rahman lett.

Korábban megjelent egy október 3-án a világhálóra feltett felvételen is, amelyen a brit Alan Henning kivégzését mutatták be a szélsőségesek. A 47 éves Henninget tavaly decemberben ejtette fogságba a fegyveres szervezet ugyancsak Szíriában, ahol egy segélyszállítmányt kísért.

Kassig már a harmadik kivégzett amerikai, akinek meggyilkolásáért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. A két másik nyugati túsz brit volt, Alan Henning és David Haines humanitárius segélymunkásként dolgozott.

Az interneten vasárnap megjelent 15 perces videón a szervezet fegyveresei sorban lefejeztek 15 katonát is, akiket Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének katonáiként mutattak be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.