Ponta tízszázalékos előnnyel nyert

Ő és Johannis jutottak az elnökválasztás második fordulójába.

WL
2014. 11. 03. 8:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országos választási iroda – a vasárnapi voksolási jegyzőkönyvek 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Ponta a feldolgozott voksok 40 százalékát, Johannis pedig a 30,5 százalékát szerezte meg.

A harmadik helyen Calin Popescu Tariceanu, a PSD-vel együttműködő, új liberális pártot szervező szenátusi elnök végzett 5,46 százalékkal, a negyedik a távozó Traian Basesscu államfő által támogatott Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Elena Udrea lett 5,17 százalékkal, az ötödik Monica Macovei néppárti EP-képviselő 4,51 százalékkal, a hatodik pedig Dan Diaconescu populista médiamágnás lett 3,94 százalékkal.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát kapta.

Corneliu Vadim Tudor, az idegengyűlölőnek tartott Nagy Románia Párt alapító elnöke 3,65 százalékon, Teodor Melescanu független jelölt, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója 1,11 százalékon áll.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.