Egy kínai egyetem betiltotta a karácsonyt

Helyette propagandafilmek nézésére kötelezte hallgatóit.

RZ
2014. 12. 25. 21:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami média jelentései szerint a Hszian városában működő Északnyugati Egyetem egy kampuszán „Iparkodjatok Kína kiemelkedő fiai és lányai lenni, mondjatok nemet a giccses nyugati ünnepekre” és „Álljatok ellen a nyugati kultúra terjeszkedésének” feliratú molinókat feszítettek ki.

A diákok pedig arról számoltak be, hogy kötelező jelleggel három órán át propagandafilmeket kellett nézniük karácsony napján, amelyek közül egy Konfuciusz kínai filozófusról szólt. A vetítések alatt a tanárok állítólag őrt álltak az ajtóknál, és senkinek nem engedték, hogy elhagyja a termet. Az egyetem egyik pártbizottságának mikroblogján pedig arra szólították fel a diákokat, hogy „ne csodálják a külföldieket”, és fordítsanak nagyobb figyelmet a hagyományos kínai ünnepekre.

„Az utóbbi években egyre több kínai kezdte komolyan venni a külföldi ünnepeket. Az ő szemükben a Nyugat fejlettebb, mint Kína, és azt hiszik, hogy az ő ünnepeik elegánsabbak a mieinknél, sőt hogy a nyugati fesztiválok divatosak, a hagyományos kínaiak pedig idejét múltak” – panaszkodott a pártbizottság.

A Csöcsiang tartománybeli Vencsou városában a hatóságok az iskolákban és óvodákban tiltottak be mindennemű karácsonyi ünnepséget, és a tilalom betartását kiküldött felügyelők ellenőrzik. A város oktatási hivatala szerint a lépés célja, hogy szembeszálljanak a nyugati ünnepeket a kínaiak kárára övező „megszállottsággal”.

A karácsony nem tartozik a hagyományos kínai ünnepek közé, de az ország nagyvárosaiban egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, különösképpen a fiatalok körében, akik közül egyre többen díszítik fel otthonukat és ajándékozzák meg egymást ez alkalomból. Ugyanakkor ez, illetve általában véve a fiataloknak a nyugati popkultúra iránti fogékonysága gyakran kelt visszatetszést a Kínai Kommunista Párt konzervatívabb vezetői köreiben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.