A franciaországi Savoie (Szavoja) megye egyik szóvivője azt mondta: nem tudni, hányan töltötték az éjszakát autójukban. Becslések szerint azonban mintegy 15 ezer jármű akadhatott el szombat este.
Alain Vidalies közlekedési miniszter az Europe 1 rádióállomásnak vasárnap arról számolt be, hogy 83 menedékhelyet nyitottak meg a bajba jutott embereknek.
Albertville-ben az egyik menedékhelyről vasárnap reggel már sokan útnak indultak a kiválasztott üdülőhelyek felé. A francia közúti tájékoztatási szolgálat ugyanakkor arról számolt be, hogy lassú az előrehaladás, és akadozik a közlekedés a francia Alpokban.
Egy párizsi család elmondta, hogy a fővárosból tizennyolc órát tartott az út Albertville-ig, ebből hét óra alatt tették meg az utolsó ötven kilométert.
Megbénult a közúti közlekedés a hatalmas mennyiségű hó és az ónos eső miatt, sok közlekedési baleset történt az üdülőhelyekhez vezető és onnan induló utakon. Sokan máris a francia Alpok fekete napjának minősítették ez elmúlt szombatot.
Közel fél méter hó esett vasárnapra virradóra a nyugati és északnyugati hegyvidéki területeken Szlovéniában, a Júliai-Alpokban, amely az ország legmagasabban fekvő része. Hótakaró borította be reggelre Szlovénia középső részét is, vastagsága ott elérte a 25, délnyugaton a 20, az ország többi részén pedig a 15 centimétert.
Az ország nagy részén még mindig esik, de a havazás egyelőre nem okozott nagyobb fennakadásokat a forgalomban – jelentette az STA szlovén hírügynökség.
Több nyugat-magyarországi megye számos járására másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap kora délután. Az érintett területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
Csaknem egyméteres hó esett vasárnapra virradóra Közép-Dalmáciában. Imotski város körzetében több település áram nélkül maradt.
A horvát meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint az ország szárazföldi vidékein további havazás várható. Az tengermelléken esőt, a horvát Adria északi területein pedig havat jósolnak. A hegyvidéki területeken akár 50 centiméter is lehet a hótakaró vastagsága.
Horvátország több körzetében különböző fokú riasztást rendeltek el.