Ketten meghaltak a komp mentése közben

Az albán matrózokkal együtt tizenkettőre emelkedett a kompbaleset halálos áldozatainak száma.

HZS
2014. 12. 30. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A matrózok a vontatóhajó személyzetéhez tartoztak, és az albán rendőrség keddi közlése szerint egy súlyos vontatókötél csapódott nekik hétfőn éjjel, miközben megpróbálták azt a sodródó olasz hajóhoz rögzíteni. A mentés célállomása Vlore albán kikötőváros.

Az albán matrózokkal együtt tizenkettőre emelkedett a görögországi partoknál történt kompbaleset halálos áldozatainak száma. A hajóról 427 embert sikerült kimenteni, utolsónak a kapitány hagyta el a kompot. Nem kizárt azonban, hogy a jármű gyomrában még vannak áldozatok. A hajótársaság ugyanis először azt állította, hogy 475-en voltak a kompon, azaz csaknem félszázzal többen, mint a kimentettek. A létszámeltérést olasz tisztségviselők azzal magyarázzák, hogy a helyfoglalók szerepeltek a listán, nem pedig a tényleges utasok.

A zavart tetézi, hogy nyolcvan kimentett ember neve viszont egyáltalán nincs a listán, ők feltehetően illegálisan akartak Olaszországba jutni. „Képtelenek vagyunk megmondani, hogy hány ember tűnt el” – összegzett Maurizio Lupi olasz közlekedési miniszter.

Az olasz komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést, miután rakterében vasárnap hajnalban tűz ütött ki. Ennek okát még mindig nem tudni. Sikerült eloltani a tüzet, a vízzel megtelt és megdőlt hajó azonban működésképtelenné vált.

Mind a görög, mind az olasz kormányfő háláját fejezte ki a mentőknek, és méltatta áldozatos munkájukat, amellyel százak életét mentették meg. Több utas elmondása szerint viszont az akció igencsak zűrzavaros volt, és leginkább dzsungeltörvények jellemezték: amikor feltűntek a helikopterek, az emberek egymást tiporták, hogy minél előbb feljussanak rájuk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.