Kína vigyázó szemeit a tengerre is veti

A rendszer célja többek közt a part menti gazdaság fejlesztése és az ország tengeri érdekeinek védelme.

HZS
2014. 12. 19. 16:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami óceánügyi hivatal ezzel kapcsolatban kiadott irányelvei szerint a part menti, a nyílt tengeri és a sarki vizek megfigyelését szolgáló rendszer célja az, hogy segítségével könnyebben hárítsák el a természeti katasztrófákat, szolgálják a part menti gazdaság fejlesztését, illetve védjék az ország tengeri érdekeit.

A dokumentum szerint 2020-ig a legfontosabb feladatok közé tartozik a kiszolgáló radarállomások, a cunami-előrejelző bázisok megépítése és a kapcsolódó műholdas szolgáltatások létrehozása. A kezdeményezés olyankor látott napvilágot, amikor Kína kiterjedt tengeri területei és az ezeken található gazdag természeti tengeri erőforrások mind nagyobb figyelmet kapnak nemzetközi szinten – írja összeállításában a China Daily című angol nyelvű napilap. Egyúttal utalnak a Kelet-kínai-tenger és a Dél-kínai-tenger szigeteit és vizeit érintő vitákra, amelyek „a kínai szuverenitásra vonatkozó kihívást jelentenek”. A lap e kihívások forrásaként név szerint meg is említi Japánt, a Fülöp-szigeteket és Vietnamot.

A cikk szerint bár a helyzet jelenleg általánosságban véve nyugodtnak mondható, és a tengeri együttműködésről folytatott regionális tárgyalásokon előrehaladás is tapasztalható, fontos, hogy a tengeri útvonalak ne legyenek veszélyeztetve. A lap szakértője szerint Kína jelentős elmaradásban van a tengeri megfigyelés infrastruktúráját tekintve, miközben az ország évek óta nagy veszteségeket kénytelen elkönyvelni tengeri természeti katasztrófák következtében.

2013-ban 121 kínai halt meg ilyen tengeri katasztrófákban, az anyagi kár pedig meghaladta a 16 milliárd jüant (2,6 milliárd dollár). A globális felmelegedéssel és a földterületek megsüllyedésével párhuzamosan a tengerszint átlagosan 95 milliméterrel emelkedett 1975 és 1993 között, milliók életét veszélyeztetve a keleti partokon. Kutatók megállapították, hogy 2050-re a tengerszint akár 200 milliméterrel is megemelkedhet, ami 87 ezer négyzetkilométernyi terület víz alá kerülését eredményezheti, súlyos károkat okozva a fejlett tengerparti régióban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.