Idén úgy alakult, hogy a karácsonyt nagyon messze, az indonéziai Banda Acehben töltöm, ahol a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében részt veszek a kerek évfordulón a cunami több mint 230 000 áldozatára emlékező rendezvényeken. Kedd este indultam Budapestről, hogy Bécs, Bangkok és az indonéziai Medan érintésével, négy szakasz lerepülése után csütörtök este megérkezzek a Szumátra szigetén fekvő Banda Acehbe.
A budapesti repülőtér sokat fejlődött az utóbbi években – egyre kényelmesebb és európaibb lett, és immár az árak sem csillagászatiak. Míg régen aranyárban mérték itt a szendvicset, most tulajdonképpen a városinál alig drágábban lehet enni az új terminál épületében megnyitott gyorséttermekben. A fejlődés a számokon és a szakmai elismeréseken is jól nyomon követhető: december 17-én köszöntötték az idei esztendő kilencmilliomodik utasát (soha ennyien nem voltak a budapesti reptéren, a korábbi utasforgalmi rekord 2011-ból való, amikor 8,9 millióan repültek egy év alatt), és a szolgáltatások színvonalának emelkedését jól jelzi, hogy a Liszt Ferenc repülőtér idén elnyerte a legjobb térségi repülőtérnek járó Skytrax díjat is.
Nekem második otthonom Ferihegy – idén csak a Star Alliance, és azon belül főként a Lufthansa német légitársaság alvállalataiból álló szolgáltatókkal közel 120 000 mérföldet repültem, amivel háromszor kerülhettem volna meg a Földet. Jellemzően nem adok fel csomagot, csak kézipogyásszal utazom, és ez most sem történt másként.
Az Austrian vitt Bécsig, és mivel kis géppel érkeztem, a repülőgép ajtajában megkértek, hogy hagyjam lent a kézipoggyászom, mert nem férne el az ülések feletti tárolóban. Nyugodjak meg, a bécsi reptéren a landolás után azonnal megkapom, közölte az utaskísérő. Később derült ki, hogy az OS 722-es számú járat alig félházzal repült, így bőven elfért volna a kis utazótáska akár a mellettem lévő szabad ülés alatt is.
Bécsbe érkezve elsőnek szálltam ki a gépből, a rakodómunkások akkor nyitották ki a gép hátsó, csomagok tárolására szolgáló ajtaját. Valaki bemászott a raktérbe, és néhány másodperc múlva már adogatta is ki a csomagokat, elsőnek az én kis bőröndömet.
A Bécs–Bangkok járat zsúfolásig tele volt az ünnepekre a melegbe induló nyugat-európai családokkal. A business osztályt is túlfoglalták – beszállás előtt többször kihirdették, hogy készpénzben 750 eurót adnak annak, aki önként átül a turista osztályra. Nekem nem kellett gondolkodnom, sajnos még nem jutottam el az egyedfejlődés azon szakaszára, hogy business osztályú jegyet vegyek, pedig erre is érvényes a mondás: ki ahol utazik, annyit is ér.
Szenteste napjának délutánján érkeztem meg a thai fővárosba. A kézipoggyász előnyének köszönhetően percek alatt kijutottam a terminálból – nekem nem kellett várnom a csomagra. Váltani akartam thai batot, ezért kivettem a pénztárcámat a kézipoggyász zsebéből. Ekkor ért a meglepetés: az összes pénzemet ellopták. Ha jól emlékszem, egész pontosan 609 dollár és 26 ezer forint volt benne.
A pillanat elmesélhetetlen: az ember áll egy ázsiai világváros repülőterén, és rádöbben, hogy egyetlen fillérje sincs. Sőt, a ruháin kívül csak egy rúd mákos bejgli van a táskájában, és persze a munkához szükséges dolgok: laptop, fényképezőgép, töltők. Mindez szenteste, amikor illene a szeretetre, békességre gondolni.
Gyorsan végigpörgettem a lehetőségeket, hol tűnhetett el a pénz, és egy, nagy jóindulattal másfél opció maradt: a budapesti reptér rakodómunkásai emelhették ki a tárcából, vagy a Schwechaton a gép rakterébe beugró munkásnak volt rá maximum öt másodperce, hogy Hudiniként azonnal megtalálja, kiürítse és visszacsomagolja a pénztárcát.
A másik gondolat a „hogyan tovább?” kérdése. Még egy repülőjeggyel rendelkezem ugyan a továbbutazáshoz, de egy másikat készpénzben kell fizetnem, mert nem fogadták el a bankkártyámat a foglalás során, és öt napig enni, közlekedni, aludni is kellene valamiből. Komoly logisztikai kihívás – hasonlatos ahhoz, mint amikor egy mentőcsapat tagjaként megérkezem egy katasztrófa sújtotta területre, és mobilhálózat, valamint elektromosság nélkül, hatalmas káosz közepette kell nekifogni dolgozni.
A bangkoki reptéren szerencsére ingyen van az internet, ezért azonnal levelet írtam az Austrian Airlines és a budapesti Liszt Ferenc reptér ügyfélszolgálatának. A bankkártyám megmaradt, így szállodát tudtam foglalni az online fizetés opciót választva. Szumátrán bajban leszek, ott a készpénz az úr – a Medan–Aceh repülőjegyet, valamint a kinti szállodát egyaránt csak így tudom fizetni. És persze utazni, enni kell – a bejgli nem fog négy napig kitartani.
Kreatív karácsony vár rám, az biztos.
