Nőjogi aktivistákat állítanak terrorizmussal foglalkozó bíróság elé

A szaúdi aktivisták azért küzdenek, hogy nők is vezethessenek autót az ultrakonzervatív muszlim királyságban.

RZ
2014. 12. 25. 21:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 25 éves Ludzsain Hathlult december 1-jén, a határon vették őrizetbe, amikor a saját autóját vezetve próbált belépni hazájába az Egyesült Arab Emírségekből. Vele együtt letartóztatták Majsza Alamudit, az Emírségekben dolgozó 33 éves szaúd-arábiai újságírónőt is, aki a nőjogi aktivista segítségére sietett.

A két vádlotthoz közelálló, névtelenséget kérő források közölték, hogy egy meghallgatáson, amelyet a keleti al-Ahsza kormányzóságban tartottak, a bíró úgy döntött, hogy terrorizmussal kapcsolatos ügyekre szakosodott rijadi Különleges Büntetőbíróság elé utalja az ügyüket.

Mint az AP rámutat, ez az első eset, hogy a nők autóvezetéshez való jogáért küzdő aktivistáknak a terroristákat felelősségre vonó törvényszék előtt kell felelniük. Emellett a sivatagi királyságban még nem fordult elő, hogy autóvezetéssel vádolt nőket ilyen hosszú ideje börtönben tartsanak.

Az aktivisták ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a csütörtöki döntés ellen. A sajtót tájékoztató források szerint nem tudni, pontosan mivel is vádolják a két nőt, ám a nyomozás során úgy tűnt, hogy a hatóságokat jobban érdekli Hathlulnak és Alamudinak a közösségi médiában folytatott tevékenysége, mint az autóvezetés által elkövetett „bűncselekmény”.

A két nőnek együttvéve 355 ezer követője volt a Twitteren a letartóztatáskor. Mindketten bátran felléptek az autóvezetési tilalom ellen, emellett Alamudi volt a moderátora egy, a témával foglalkozó YouTube-műsornak. December elején a szaúdi hatóságok bezárták egy regionális emberi jogi szervezet honlapját, mivel az tudósított a két nő perbe fogásáról.

Októberben szaúdi nők tucatjai tettek közzé fotókat önmagukról, amint a volán mellett ülnek. A hatóságok akkor kemény megtorlással fenyegettek meg mindenkit, aki „bomlasztja a társadalmi kohéziót”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.