Ponta így toldozza-foldozza kormányát

A román miniszterelnök megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet átalakításáról vasárnap.

MNO
2014. 12. 14. 18:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok – Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) – választmánya megszavazta az eddiginél karcsúbb új kabinet névsorát.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem vesz részt az új kormányban.

A kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese marad Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke személyében. A külügyi, védelmi, közigazgatási tárca élén nem lesz változás.

A kormánytagok száma a tervek szerint 25-ről 21-re csökken. Több olyan területet, amelyet tárca nélküli miniszter felügyelt, politikusok által vezetett, nagyobb minisztériumoknak rendelnek alá. Megszűnik többek között két pártonkívüli technokrata – az ország energetikai stratégiáját kidolgozó Razvan Nicolescu energiaügyi, illetve Florin-Nicolae Jianu kis- és középvállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter – posztja, hogy egy új tárcát hozzanak létre Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök vezette PLR számára, amelyet Andrei Gerea korábbi gazdasági miniszter tölt majd be.

Szintén a PLR-hez kerül a környezetvédelmi tárca, amelyet eddig Korodi Attila, az RMDSZ politikusa vezetett. A vízügyekkel kiegészülő minisztérium élére Gratiela Gavrilescu képviselőt jelölik.

A PC elnöke, Daniel Constantin megmarad a mezőgazdasági tárca élén, de nem lesz már kormányfő-helyettes. Pártja politikai súlyát azzal növeli a kormányban, hogy a PC jelöli az új oktatási minisztert, Sorin Campeanu, a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektora személyében. A kulturális tárca irányítását Ionut Vulpescu, a PSD politikusa veszi át az RMDSZ-es Hegedüs Csillától.

Romániában 2016 végén jár le a 2012 decemberében kezdődött parlamenti ciklus. Victor Ponta novemberben megpályázta az államfői tisztséget, és alulmaradt a küzdelemben a jobbközép jelöltjével, Klaus Iohannisszal szemben. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a választók megvonták a bizalmat Pontától, de a szociáldemokrata politikus bejelentette: folytatni akarja a 2012-ben elfogadott kormányprogram gyakorlatba ültetését.

A politikai elemzők szerint Ponta legitimitását szeretné demonstrálni: ezért eszközölt annyi változást a kormányban, amelyhez már a törvényhozás jóváhagyására is szükség van. A negyedik Ponta-kormány hétfőn járul bizalmi szavazásra a parlament elé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.