Amikor 2009-ben Amedi Coulibaly, a párizsi túszejtő a Coca-Cola munkatársaként találkozott Nicolas Sarkozy köztársasági elnökkel, addigra a szenegáli származású fiatalember már számtalan bűncselekményen volt túl. Tizenhét évesen lett bűnöző: lopott, drogot árult és egy fegyveres bankrablásban is részt vett. A kilenc testvér között egyedüli fiúként felnövő Amedire tökéletesen passzol Myriam Benraad, a Sciences Po terrorszakértőjének leírása: ezek a gettóban felnőtt fiúk mindig a társadalom számkivetettjének érezték magukat, ezért sokkal könnyebb volt őket radikalizálni, egy jobb életet ígérve nekik. Coulbaly pedig nem mutatkozott hálátlannak: a 2000-es években tagja volt annak a külvárosi iszlamista csoportnak, amely arra biztatta a fiatalokat, hogy menjenek Irakba harcolni.
Ez a körülbelül húszfős társaság elsősorban Farid Benyettou, a karizmatikus vallási vezető mecsetjében találkozott. A guru azonban itt nem csak prédikált és a Koránt tanulmányozta követőivel. Gyakran jártak tüntetésekre (sokszor tiltakoztak például a burka betiltása ellen) és a szent szövegeket úgy adagolta be híveinek, hogy azok kötelességüknek érezték a dzsihádban való részvételt. Groteszk módon volt olyan tagja a légiónak, aki pont abba az Abu Ghraib börtönbe került, aminek említésével Benyettou előszeretettel tüzelte tanítványait, akikre nagy hatással volt, akadt, akit rávett arra, hogy hagyja ott nem muszlim vallású barátnőjét. (Az iraki Abu Ghraib börtön szimbólum, a CIA éveken keresztül kínozta a terrorgyanúval fogvatartottakat – a szerk.)
A Charlie Hebdo című újság karikaturistáival végző Kouachi testvérek is itt ismerkedtek meg a dzsihád alapjaival. Érdekesség, hogy ahogy Amediéből, úgy Cherif múltjából is előkerült egy médiaszereplés, ám ez jóval beszédesebb mint a kólás vizit: ő egy 2005-ös, dzsihádról szóló dokumentumfilmben szerepelt. Ő is Benyettou hatása alatt állt, Irakban is járt, de visszatért, hogy Franciaországban folytathassa a „szent háborút”. Testvérével szülők nélkül nőtt fel, és 2008-ig, letartóztatásáig „alkalmi muzulmánnak” mondta magát: hip-hopot hallgatott és füvet szívott, szabadulása után viszont már csak a dzsihád érdekelte.
