Kibervédelmi törvény készül Kínában

Az állambiztonság és a közérdek védelmében hoznák meg az új szabályozást.

RZ
2015. 01. 22. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A területet felügyelő állami hivatal, amely a lépést sürgetőnek tartja, azt reméli, hogy a jogszabály megszületését még az idén bejelenthetik.

Csiang Csün, a hivatal szóvivője a China Daily című angol nyelvű napilapban közölte, néhány külföldi ország kormánya és vállalata – felhasználva az iparágban meglévő monopolhelyzetét – jelentős mennyiségű adat és információ birtokába került.

Csiang szerint ezzel az internethasználóknak és magának a világhálónak is kárt okoztak. Hozzátette, a kibertérben használt technológia és a számítógép-hálózatok biztonsága, valamint ellenőrzés alatt tartásuk nemzetbiztonsági, gazdasági és emberjogi szempontból is kulcsfontosságú.

A lap emlékeztetett arra, hogy Kína még tavaly májusban úgy döntött, biztonsági szempontból általános ellenőrzés alá veszik az információtechnológiai termékeket és szolgáltatásokat, továbbá azokat a cégeket, amelyek a kínai piacon kívánnak tevékenykedni.

2013 júniusában Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) informatikusa dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint az NSA kínaiak SMS-einek millióit „lopta el” kínai távközlési szolgáltatók informatikai rendszereiből, s koncentrált betörési kísérletekkel támadta például a pekingi Csinghua Egyetemet.

Kínai szakmai körökben régóta aggodalommal beszélnek a távközlési vállalatoknál használt műszaki berendezések biztonságáról, attól tartva, hogy külföldi alkatrészeik „hátsó kapuként” lehetőséget nyújthatnak a rendszerekbe történő behatoláshoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.