Bár a 2016. novemberi elnökválasztásig még csaknem két esztendő van hátra, az amerikai politika sajátosságai miatt már a 2015-ös év is arról szól majd, hogy az ottani demokratikus palettát alkotó mindösszesen két (nagy) párt megtalálja, felkutassa, indulásra bírja azokat a személyeket, akiknek a sorából a 2016-os előválasztások során hivatalosan is kiválasztja elnökjelöltjét. Mivel két ciklus után a demokrata Obama mandátuma a végéhez közeleg, ez a folyamat idén ténylegesen mindkét pártnál küzdelmes lesz. A republikánusok esetében azonban kifejezetten izgalmasnak ígérkezik, a nagyobb tét és a kimagasló személyiségek hiánya miatt. Az sem mellékes, hogy a jelöltállítással párhuzamosan olyan stratégiai kérdésekre, a változó Amerika problémáira is meggyőző választ kell találniuk, amelyekre eddig nem sikerült.
A mezőny nagyon széles. Megtaláljuk soraikban Jeb Bush volt floridai kormányzót, a 41. amerikai elnök fiát, a 43. öccsét, akit a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a legtöbb regisztrált republikánus szavazó (közel egynegyedük) támogat. Indulási szándékát illetően eddig ő tette meg a legnagyobb lépést, amikor életre hívott egy politikai akcióbizottságot (PAC). Őt követi a párt bázisának körében igen népszerű Chris Christie, New Jersey kormányzója, a fekete Ben Carson, nyugdíjas idegsebész, illetve a radikális hangvételéről ismertté vált Rand Paul kentuckyi szenátor. A sorban hátrébb ott találjuk a republikánusok latin „csillagait”, Marco Rubio floridai és Ted Cruz texasi szenátorokat, illetve Paul Ryan wisconsini képviselőt, aki 2012-ben sikertelenül próbálkozott alelnökjelöltként Mitt Romney oldalán Obama megbuktatásával.
Bush majdnem tízszázalékos előnye az őt követő Christie-vel szemben az első felmérési hibahatárt meghaladó jele annak, hogy ha lassan is, de törvényszerűen megkezdődött a kiválasztási folyamat. A kérdés annál is inkább sürgető, hogy a kormányzásban minden szempontból elfáradt demokratáknak ugyanakkor nincsenek ilyen gondjaik. A legfrissebb kutatások itt azt mutatják, hogy Hillary Clinton volt elnökfeleséget, volt szenátort és volt külügyminisztert támogatja szavazóik kétharmada, azaz a republikánusokkal szemben igencsak határozott és koherens elképzelésük van arról, kit küldenek a ringbe.
A majdani republikánus jelölt sikeréhez azonban alapvető kérdésekre is választ kell adni, amelyeket az Egyesült Államok társadalmának átalakulása is megkövetel. A legsürgetőbb a 11 millió illegális bevándorló státusának rendezése, amelyet Obama rendeleti beavatkozása miatt elutasít a legtöbb konzervatív, ugyanakkor a latin népesség dinamikája miatt kulcsfontosságú lehet. Más, kisebbségekhez, szegényekhez és az állami szociális rendszerekhez köthető kérdésekkel együtt ez a legfőbb oka, hogy bár helyi sikereket hozhat, a néhány éve oly népszerű ultrakonzervatív áramlat, a Teadélután mozgalom országos értelemben vakvágánynak bizonyult. Éppen a 2014-es félidős választások egyes republikánus sikerei – soraikból több nő és fekete bejutása a törvényhozásba – mutatják meg a republikánusoknak, hogy ha elveiket feladva is, de merre kell tovább haladniuk a „politikai piac” visszahódítása érdekében.
