Az ifjabb Bush azért is ragadott tollat, mert az apja – aki szerinte nem kapta meg a megérdemelt tiszteletet – nem szánta rá magát egy klasszikus elnöki memoár megírására, talán mert nem akarta újraélni az 1992-es kudarc fájdalmát. Közrejátszott az is, hogy John Quincy Adams nem örökítette meg saját apjáról szóló gondolatait. A lökést végül az adta meg neki, hogy George H. W. Busht 2012 decemberében huzamosabb ideig kórházban ápolták.
Úgy fogalmazott, apja egész életében kockázatvállaló volt: 18 évesen vonult be a haditengerészethez, hogy harcoljon a világháborúban, a Yale Egyetem elvégzése után pedig elutasította a Wall Streetről érkező ajánlatokat, és inkább vállalkozni kezdett Texasban. Az idősebb Bush négy olyan állást töltött be elnöksége előtt, amelyet egyetlen elődje sem: volt a republikánusok országos pártelnöke, az Egyesült Államok ENSZ- és pekingi nagykövete, valamint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Az idősebb Bush megbékélt azokkal, akikkel konfliktusba sodorta az élet. Így – Clintonhoz hasonlóan – összebarátkozott Geraldine Ferraróval, aki az 1984-es választási kampány idején Walter Mondale demokrata elnökjelölt oldalán volt alelnökjelölt, amikor ő még alelnökként Ronald Reagan elnökkel együtt visszaverte az ellenzéki párok támadását. 1989-ben erőt vett magán, és részt vett Hirohito császár temetésén – annak ellenére, hogy a japánok a háborúban lelőtték a gépét a Csendes-óceán fölött. 2000-ben felhívta és vigasztalta Al Gore demokrata párti elnökjelöltet, aki a legfelsőbb bíróság 5:4 arányú szavazata eredményeképpen alulmaradt az ifjabb Bushsal szemben a Fehér Házért vívott küzdelemben.




