Ferenc pápa hétfőn a Szentszéknél akkreditált diplomatákat fogadja, majd Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre utazik egyhetes apostoli látogatásra.
A Bild am Sonntag című vasárnapi német lap arról írt, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információi szerint az Iszlám Állam egy európai támadássorozat nyitányaként tartja számon a párizsi mészárlást. A lap felidézte egy tavaly októberi jelentését, amely szerint az NSA feltörte az IÁ vezető köreinek kommunikációját védő titkosítást, és a rögzített beszélgetésekből kiderült, hogy az iszlamisták négyfős egységeket állítottak fel, amelyeknek az a feladatuk, hogy a menekültek közé férkőzve Szíriából eljussanak Törökországba, majd onnan hamis útlevéllel továbbutazzanak Nyugat-Európába és ott merényleteket kövessenek el.
Az NSA röviddel a Charlie Hebdo elleni merényletet és a túszejtéseket követően újabb üzeneteket fogott el, amelyek szerint Párizs után más európai fővárosok következnek – írta a Bild am Sonntag, hozzátéve, hogy az NSA által rögzített beszélgetésekben elhangzik Róma neve.
A brit titkosszolgálatok arra figyelmeztették európai partnereiket, hogy az al-Kaida is merényleteket tervezhet. A nemzetközi terrorista szervezet valószínűleg robbantásos merényletekre készül repülőgépeken, erre utal, hogy nemrég részletes útmutatást közölt az interneten arról, hogy miként kell olyan robbanószerkezeteket készíteni, amelyeket nem szűrnek ki a repülőtéri biztonsági berendezések – áll a beszámolóban.
David Cameron brit miniszterelnök vasárnap este a BBC televíziónak kijelentette: Nagy-Britannia is a fanatikus szélsőségesség hasonló fenyegetésével kénytelen szembenézni, mint Franciaország. A kormányfő elmondta: hétfőn tanácskozik a brit biztonsági és elhárító szolgálatok vezetőivel, akikkel áttekinti, hogy „szükséges-e további lépéseket tenni” a terrorveszély ellen. Ez alig burkolt utalás volt arra a lehetőségre, hogy a brit hatóságok – ahogy azt a The Sunday Times megírta – a legmagasabb fokozatra emelhetik a terrorkészültség szintjét.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!