A hajtóművek leállása miatt zuhant le a tajvani gép?

A két motor egyike sem fejtett ki tolóerőt.

MA
2015. 02. 06. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TransAsia Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után érte a baleset, a zuhanó gép – szárnyával egy hidat érintve – a sekély vizű Kilung folyóba csapódott. A szerencsétlenségben legalább 35-en meghaltak.

„A rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapíthatjuk, hogy (...) a két motor egyike sem fejtett ki tolóerőt” a becsapódást megelőző pillanatokban – jelentette ki Tomas Vang, a tajvani polgári légi közlekedési tanácsnak a vizsgálattal megbízott igazgatója.

Csütörtökön a búvárok megtalálták a gépnek azt a fekete dobozát, amely a pilótafülkében elhangzó beszélgetéseket rögzítette. Egy meg nem nevezett tisztségviselő ezzel kapcsolatban csütörtökön elmondta, hogy a felvételen a pilóta a repülőgép lezuhanása előtti pillanatokban vészhelyzetet és hajtóműleállást jelentett.

Vang kifejtette: a jobb oldali hajtómű kiesését jelző vészjelzést rögzítettek 10:53-kor, amikor a repülőgép 400 méter magasan repült. A pilóta azonnal kikapcsolta a bal oldali hajtóművet is, majd megpróbálta újraindítani, de sikertelenül. „10:54 perckor S.O.S. jelzést kaptunk” – folytatta az illetékes. Azt egyelőre nem tudták megállapítani, miért állították le manuálisan a bal oldali hajtóművet. Még folyamatban van a fekete dobozok adatainak értelmezése – tette hozzá Vang.

A baleset 15 sérült túlélőjét szállították kórházba. Nyolc személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.