Ez egyre inkább nyilvánvaló. Nem kellenek közgazdászok, szakértők ahhoz, hogy tudjuk, egy tizenegymilliós ország, legyenek bármilyen gazdasági kondíciói is, nem lesz képes ekkora áldozatra. Főleg nem úgy, hogy mindezt a kisembereken, a valóban bérből és fizetésből élőkön kellene megspórolni. Ezt tudja a jelenlegi görög kormány is, ahogy minden bizonnyal tisztában voltak vele az előző középjobb-szociáldemokrata kabinet tagjai is.
Az államadósság az éves GDP 175 százaléka, és a jelenleg előirányzott módszerekkel is legalább három évtizedre lenne szükség ahhoz, hogy mindezt visszafizessék. Vajon mennyi az esély arra, hogy ez végül megtörténik? Kozmetikázni persze mindent lehet, csak az a kérdés, meddig húzhatják szorosra a nadrágszíjat. Görögország esetében láthatjuk, a pusztán megszorításokra hagyatkozó válságkezelés huszonöt százalékos munkanélküliséget, folyamatos elbocsátásokat, leépítéseket, növekvő elszegényedést, bőven létminimum alatt nyomorgó családokat, és közvetve egy vagy akár több fiatal generáció elvesztését, elkallódását eredményezi.
Ezért mondja el újra és újra Alekszisz Ciprasz kormányfő és pénzügyminisztere, az athéni pénzügyek különc ura, Janisz Varufakisz azt, hogy Görögországnak merőben új, az eddigi irányvonalakkal szakító szerződésre van szüksége, ami nem szipolyozza ki a lakosságot, elsősorban a legalacsonyabb keresetűeket, de lehetőséget ad a növekedés beindítására. Nehéz úgy bármiféle gazdaságélénkítést megkezdeni, ha azt kell nézni, hol lehet még vágni egy picit a kiadási oldalból, mit kell még privatizálni, eladni ahhoz, hogy a tőlünk követelt hiánycélt teljesítsük, miközben az ilyen bevételek törlesztőrészlet formájában elvándorolnak a kezünkből.
Az érem másik oldala persze az, hogy finoman szólva is javítani kellene a görög adózási morálon. Az ugyanis igen beszédes, miként a görög válságról írt könyvében Jason Manolopoulos írja, hogy volt olyan év, amikor mindössze ötezer görög adófizető vallott be évi százezer eurónál magasabb bevételt az egész országban. Ugyanebben az évben a „papírok szerint” csak hat görög állampolgárnak volt egymillió, nyolcvanötüknek pedig félmillió eurót meghaladó bevétele. Közben meg évi 40–80 ezer euró közötti fizetés után adózó üzletemberek, orvosok, ügyvédek parkoltattak akár 15 millió eurót privát svájci bankszámlákon, miként arra a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi vezetője, Christine Lagarde még francia pénzügyminiszterként 2010-ben a görög hatóságoknak átadott, mintegy kétezer nevet tartalmazó listája is felhívta a figyelmet. Az pedig csak a felszín lehetett, mert például 2010 áprilisában a brit Knight Frank ingatlaniroda adatai szerint a kétmillió font feletti londoni ingatlanok hat százalékát a pénzüket az országból kimenekítő görög állampolgárok vásárolták meg.
Az adóelkerülés elleni harcban, illetve a hatékonyabb adóztatásban amúgy a Sziriza és a Ciprasz-kormány is partner, ebben egyetértenek a hitelezőkkel. Ahogy a korrupció letörésében sincs ellentét Brüsszel és Athén között. Az érezhető hangnemváltás ellenére azonban továbbra is úgy tűnik, nem várható gyors és komoly áttörés a görögök ügyében. Mert vannak olyan kérdések, amelyekben továbbra sem engednének Varufakiszék. Így nem hajlandók az eddigi feltételekkel szerződést kötni, ebben igen nyakasnak mutatkoznak. Mint számtalanszor kifejtették már, a jelenlegi irány rossz, több levegőre, fiskális mozgástérre lenne szükség.
Ez a retorika persze a politikai játszmájuk része. A görög kormány ugyanis forrásokat akar előteremteni ahhoz, hogy az általa még a választások előtt megígért szociális programok közül első körben a minimálbért tudja 751 euróra visszaemelni, illetve a leginkább kiszolgáltatott, a legalacsonyabb fizetési kategóriába tartozó, az államapparátusban dolgozó személyzet (például az egyetemek portásai vagy a minisztériumi takarítók) egy részét vissza tudja venni állásába.
A Sziriza és Cipraszék pókerjátszmájának másik fogas kérdése az, miként tudják eladni otthon az „elért” eredményeket. Főleg most, hogy a legfrissebb felmérések szerint az új kabinet népszerűsége 80 százalékos a görög lakosság körében, akik vasárnap több tízezres szimpátiatüntetést is tartottak Athénban. A kormányzati kommunikáció így mindenképpen nyomás alá került, mert valami jót, biztatót kell közvetítenie a görögöknek. Ebben a hangulatban tehát nem mindegy, mi számít mondjuk adósságleírásnak. Például az, ha sikerül kialkudni egy újabb kamatcsökkentést? Egyes becslések szerint ez eurómilliárdos könnyítés lehet, ahogy a költségvetés pozitív mérlegének mérséklése is. Varufakiszék például szeretnék elérni, hogy az idei évre kötelezően vállalt plusz 3 százalékos költségvetési adatot másfél százalékra mérsékeljék, amely lépéssel hárommilliárd euró állna hirtelen a görög kormány rendelkezésére.
Úgy hallani, többen pont az ilyen húzások miatt neheztelnek picit az új görög kormányra, mert valutaalap ide, Európai Központi Bank (EKB) oda, nem ők, hanem az euróövezet tagállamai állják a görög adósság oroszlánrészét, történetesen mintegy hatvan százalékát. Az EKB–IMF ilyen szempontból „kispályásnak” számít, mert előbbinek hat, utóbbinak tíz százalék részesedése van. Az eurózónatagok közül pedig sokaknak szúrja a szemét a kamatcsökkentés, mondván, nekik magasabb kamattal kell törleszteniük azt a hitelt, amit ők vettek fel a görög adósságok finanszírozására. Ezért nem érdekeltek a könnyítésekben, mert nem akarnak kevesebbet visszakapni, mint amennyit kölcsönöztek.
Hogy pontosan mi lesz a megoldás, nem tudni, a legoptimistább várakozások szerint is ez talán épp most körvonalazódik, de zárt ajtók mögött. Beszédes, hogy nem egy fordulót szentel a tárgyalásokra az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurogroup, amelyben már múlt héten is Görögország uralta a napirendet, ahogy ezen a héten is több egyeztetés várható, végleges, kőbe véshető eredmény azonban aligha. Ez még úgy sem valószínű, hogy a jelenlegi szerződés Athénnal február 28-án lejár.
Előrejelzések szerint a politikai adok-kapok egy áthidaló szerződéssel akár augusztus végéig, szeptember elejéig is minden további nélkül elhúzódhat. Addig a görögöknek 4,7 milliárd eurós hitelrészt kell visszafizetniük az IMF-nek, valamint két részletben – július 20-án, valamint augusztus 20-án – 7,7 milliárd eurónyi állampapírjuk jár le, amelyet az EKB vásárolt meg.
A görög paktum mielőbbi és veszteségek nélküli újrakötését leginkább a hitelező euróövezeti tagállamok várják, nekik ugyanis nem mindegy, mikor és milyen feltételek között születik meg az egyezség. A fejlemények azonban nemcsak számukra érdekfeszítők, hanem mondjuk az idén választások előtt álló Spanyolországban is sokakat, különösen az ott is egyre népszerűbb protestpárt, a Sziriza helyi testvérének számító Podemos tagjait izgatja, mi lesz a görög tárgyalások végkifejlete, mennyire enged az EU, mennyire a Ciprasz-kormány. Batsányi János 1789-es A franciaországi változásokra című versét erre aktualizálva tehát mindenképpen igaz az a megállapítás, hogy vigyázó szemét ma mindenki Athénra veti.
