A drogbárót helyi idő szerint reggel vették őrizetbe a nyugat-mexikói Michoacán állam Morelia városában. A biztonsági szervek egy forrása szerint a szövetségi rendőrség hónapokon át készítette elő az akciót, amelynek során egyetlen pisztolylövés nélkül sikerült elfogni a bűnözőt. Servando Gómez a Templomos Lovagok utolsó szabadlábon lévő vezetője volt. A drogkartell egyik vezetőjét, Enrique Plancartét tavaly áprilisban ölték meg a haditengerészet egyik alakulatával vívott tűzharcban.
A Templomos Lovagok nevű bűnbanda fellegvárának számító Michoacán államban gyakoriak az összecsapások a kartell tagjai és a szervezet ellen küzdő polgári szervezetek között. Az úgynevezett önkéntes önvédelmi csoportok az utóbbi években a drogkartellek elleni harc – illetve a hatóságok tétlensége – miatt kezdtek el szerveződni Mexikó-szerte.
Korábbi tanúvallomások szerint a Templomos Lovagok egyes esetekben arra kényszerítették tagjaikat, hogy egyék meg az általuk megölt emberek szívét. Bár a kannibalizmus nem elterjedt a drogkartellek körében, egyes bandatagoknak esetenként így kellett bizonyítaniuk lojalitásukat feletteseik iránt.
Felipe Calderón volt elnök 2006 decemberében katonai offenzívát indított ugyan a szervezett bűnözés ellen, de nem sok sikerrel. A 2012-ben államfővé választott Enrique Pena Nieto ígéretet tett arra, hogy elődjétől eltérő módon fog fellépni a kábítószer-kereskedő bandák ellen és a nyílt konfrontáció helyett inkább az erőszakos bűncselekmények visszaszorítására helyezi a hangsúlyt. A mexikói drogháborúnak 2006 óta már több mint 77 ezren estek áldozatául.