Kinn a bárány, benn a farkas

Megnéztük a filmet, elolvastuk a könyvet: sok kérdés merült fel. Elsősorban az, vajon hogyan lehet 2015-ben Chris Kyle példakép.

Clint Eastwood ezúttal felemás mítoszt alkotott. Az Amerikai mesterlövészből hagyományos vadnyugati westernt szeretett volna készíteni, amelyben a jó és a rossz küzd egymás ellen. Időközben azonban kiderült, hogy az alaptörténetet adó Chris Kyle erre nem alkalmas, a kétes ürüggyel kirobbantott iraki háború még kevésbé.

Időközben kiosztották a legrangosabb filmes díjakat. Az Amerikai mesterlövésznek azzal a Variety filmes szaklap által közzétett összesítéssel kellett beérnie, miszerint az Oscar-díjra jelölt alkotások illegális letöltési listáján az első helyen áll. Igaz, e dicsőséget nem jutalmazza az Amerikai Filmakadémia.

Közben zajlik Chris Kyle gyilkosának pere.

Minden idők legeredményesebb amerikai mesterlövészének a története sem megfilmesítve, sem papírra vetve nem túl érdekfeszítő. A film és a könyv művészeti értéke is elhanyagolható. Azonban a Chris Kyle sztoriját körülvevő hazugságok, a gyilkosságok, valamint a körülötte kibontakozó morális dilemmák, politikai viták érdekessé tették az Amerikai mesterlövészt.

Chris Kyle önéletrajzi könyve 2012-ben jelent meg, és 37 héten át szerepelt a The New York Times bestsellerlistáján. A mesterlövész története már a kötet megjelenésekor is hatalmas vitákat kavart az USA-ban. Persze érthető is, hiszen a történelem legjobb amerikai mesterlövésze többször barbárnak nevezi az irakiakat, lelkiismeret-furdalást nem érez a 160 kioltott élet miatt, és csak egy dolgot sajnál: nem ölhetett meg több ellenséget, hiszen ezáltal még több amerikai életet „menthetett” volna meg.

Kyle könyvének már a bevezető fejezete is felkavaró, amikor első áldozatáról ír. Ő történetesen egy nő volt, aki a ruhája alatt egy gránátot rejtegetett, amivel egy csoport tengerészgyalogost akart megtámadni. Kyle ezt kiszúrta, majd megölte az asszonyt. A mesterlövész állítása szerint ez a személy volt az első és utolsó nő, akit lelőtt. Tettét nem bánta meg, könyvében úgy fogalmaz, hogy „a találat számos amerikai életet mentett meg, akik egyértelműen többet érnek, mint annak a nőnek az eltorzult lelke”.

Ez a jelenet egyébként a filmben és a könyvben eltér egymástól. A könyvben Kyle parancsra öl, a filmben pedig ő dönt arról, hogy a nő valóban veszélyt jelent-e az amerikai hadseregre. Első hallásra talán elhanyagolható a különbség, azonban egy olyan személynél, aki élet és halál ura volt az iraki utcákon, egyáltalán nem lényegtelen, hogy milyen döntések alapján húzta meg a ravaszt. Főleg egy olyan embernél fontos ez, akiről többször is kiderült, hogy hazudott, méghozzá eléggé komoly dolgokról.

Például az egyik talkshow-ban azt állította, hogy Jesse Venturát, egy volt minnesotai kormányzót arcon ütötte, mert Ventura az amerikai hadsereget becsmérelte egy fogadáson. Ez nem volt igaz, a bíróság becsületsértésért 1,8 millió dollárra büntette az időközben elhunyt Kyle-t. A mesterlövész találta ki azt a történetet is, hogy két embert megölt Texasban, amikor azok el akarták lopni az autóját. Azt is állította, hogy 30 fosztogatóval végzett New Orleansban, a Katrina hurrikán utáni káoszban. Amely történetre a háryjánoskodás talán enyhe kifejezés.

Adódik a kérdés: vajon hősnek lehet-e nevezni egy olyan embert, akit újra és újra hazugságon kapnak? Mennyire valósak az önéletrajzi könyvben leírt állítások?

Ezek a dilemmák átgyűrűznek a film megítélésére is. A mű igaz történetként lett promózva, miközben nagyon valószínű, hogy már magában az alapsztoriban is rengeteg valótlanság található.

Az Amerikai mesterlövész amerikai premierje idén januárban volt, és egy csapásra az Oscar-díjra jelölt filmek történetének legnagyobb kasszasikerét produkálta. Valószínű a főhős körül kibontakozó botrányok és az újból felbukkanó politikai vita az iraki háború körül nagyon sok embert csábított a moziba. A film talán még nagyobb botrányt kavart, mint a valódi mesterlövész könyve 2012-ben.

Clint Eastwood alkotása még jobban elferdítette az iraki háború mára már ismert tényeit. Például a filmben kétszer is helyet kapnak az Amerika elleni terrortámadások. Az első ilyen jelenet az, amikor Kyle a ’89-es nagykövetség elleni merényletet nézi a tévében, és elszörnyedve mondja a testvérének: Nézd, mit tettek velünk. Az ikertornyok elleni támadásról is a tévéből értesül. Ezek az események sarkalják a texasi férfit bevonulásra, így vehet revánsot a támadókon. A filmben több tengerészgyalogos szájából is elhangzik az, hogy azért csatlakoztak a sereghez, mert terroristákat akarnak ölni, és ezzel akarják megbosszulni a 9/11-et.

Ezek a jelenetek azt sejtetik, hogy Amerika inváziója jogos volt Irak ellen. Miközben mára már mindenki számára világos, hogy Bin Laden és Szaddám Huszein között semmilyen kapcsolat nem volt. Szaddám egy szekuláris diktátor volt, aki éppenséggel ellenséges viszonyt ápolt az iszlám fundamentalista al-Kaidával. A Bush-adminisztráció által felhozott érvek is hamisnak bizonyultak, Irak nem rendelkezett tömegpusztító vegyi fegyverekkel. Vagyis egészen egyszerűen az USA egy rossz országot foglalt el, ha tényleg a terrorcselekményeket szerette volna megbosszulni. (Hogy ennek milyen messze ható következményei lettek, ehhez elég megnézni, mi folyik most Irakban és Szíriában.)

A filmben van még egy furcsaság, amit a kritikusok szóvá is tesznek. Kyle filmbeli főellensége Musztafa, egyszerre harcol szunniták és a síiták oldalán is. Nem kell Közel-Kelet-szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a két csoport között majdhogynem vallásháború dúl, aligha létezik olyan prominens ellenálló, aki mindkét csoport szolgálatában állt.

Persze az ilyen hibákat általában el lehet nézni az amerikai filmgyártásnak, kivéve, ha a film hangsúlyozottan „igaz történet alapján” készült.

A film a jó és rossz harcáról szól. Kyle életrajzából is kiderül, hogy nála ez a két értékkategória nem keveredik, és világosan elválaszthatók egymástól. Ő ezt tradicionális értékrendnek nevezi, és ahogy könyvében fogalmaz: „Az igazság fekete és fehér, nem sok hely marad a szürkének.” Ez a világnézet visszaköszön a filmben is. Kyle apjának ebéd közbeni tanmeséjéből kiderül, háromfajta ember létezik: bárány, farkas és juhászkutya. A moralizálás lényege az, hogy a gyengéket meg kell védeni, mert nem ismerik fel a gonoszt.

A filmet nemhiába nevezik katonai egyenruhába bújtatott westernnek. A tipikus vadnyugati mozik mindig a hős és antihős harcáról szóltak. A jó és a rossz karakter mindig élesen elválaszthatók voltak egymástól, a hős fehér, a gonosz pedig fekete kalapot viselt. Eastwood az életrajzi könyvben csak egy bekezdésben említett Musztafát építette fel főellenségé. Amikor feltűnik a filmben, minden esetben vészjósló zene szól, ezzel érzékeltetve a gonosz érkezését. Kyle egészen addig Irakban marad, amíg meg nem öli az ellenfelét, ergo ezzel teljesül be a küldetése.

Talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy az Amerikai mesterlövész propagandafilm-e, bár sokan felhánytorgatják a rendezőnek azt, hogy nem mutatja be elég tüzetesen a katonák szenvedéseit, a személyiségük harc közbeni átalakulását, a háború borzalmait. A film hatására nemcsak a háborúpárti vélemények erősödtek meg, az iszlámgyűlölet is egyre hangosabb, ez főleg a közösségi médiában figyelhető meg.

Eastwoodot mégis fel kell mentenünk. Ő elsősorban filmet készített, és igyekezett távolságtartó maradni a hátteret nyújtó eseményekkel szemben. Az Amerikai mesterlövész hollywoodi mozi, és így is érdemes hozzá viszonyulni. Azon viszont érdemes elgondolkodni, még itt a periférián is, hogy a világ legnagyobb hatalma, aki elvileg a „gonosz” ellen indít háborúkat, milyen példaképeket állít maga elé.

Vajon tényleg Chris Kyle erre a legalkalmasabb személy?

Persze Kyle-t nem lehet gyilkosnak sem titulálni. Azt tette, amivel megbízták, amire kiképezték. Kyle a puskája alkatrészévé vált. Ha a katonát elítéljük, ugyanolyan csapdába esünk, mint ő maga könyve szerzőjeként. Az igazságot feketének és fehérnek látjuk, pedig erre a történetre végképp igaz: a szürkének is elég sok hely marad.