Az UMP és centrista szövetségesei a helyhatósági választások egyértelmű győztesei: több mint harminc megye vezetését tudták elhódítani a baloldaltól, amire még nem volt példa. A 101 megye közül 64-70-et fognak a következő hat évben irányítani.
A pártelnök Nicolas Sarkozy stratégiája, amely szerint sem a szélsőjobboldalt, sem a baloldalt nem támogatta a jobboldal azokban a választókörzetekben, ahol a jelöltje kiesett vagy lemaradt az első fordulóban, meghozta a gyümölcsét. A szélsőjobboldal egyetlen megyét sem tudott megszerezni, Sarkozy pedig egy csapásra a jobboldali ellenzék elismert vezetője lett, pedig a párt eddig belső személyes csatározásoktól volt hangos. Az UMP stratégiája a szélsőjobboldali tematika átvételével az FN választóinak elhódítására azonban továbbra sem élvez egyértelmű támogatást a jobboldalon.
A választások másik nagy tanulsága a kormányzó szocialisták jelentős veresége. Manuel Valls miniszterelnök azonnal elismerte a baloldal „vitathatatlan vereségét”, és azt is jelezte, hogy megértette a franciák üzenetét azzal, hogy szerinte túl sok szavazatot adtak a szélsőjobboldalnak. A miniszterelnököt a szociálliberális gazdaságpolitika eddigi eredménytelensége miatt a kisebb baloldali pártok és a Szocialista Párt belső ellenzéke részéről ugyanakkora bírálat érte, mint a jobboldal részéről. Jóllehet Francois Hollande államfő nem kívánja meneszteni Vallsot, a következő napokban minden oldalról kereszttűzben lesz a kormányfő.
Hollande a gazdasági kilábalás jelszavával, valamint azzal az ígérettel nyerte meg 2012-ben az elnökválasztást, hogy a hiperaktív és megosztó Sarkozy elnöksége után nyugodt politikai közéletet teremt. Francoise Fressoz, a Le Monde című napilap újságírója szerint az államfő abban bízik, hogy 2017-ig mégiscsak megkezdődik a gazdasági fellendülés, csökken a munkanélküliség és Sarkozy egyre radikalizálódó hangnemével szemben ismét a nyugodt erőt testesítheti meg. Erre utalnak azok az elnöki források, amelyek szerint Hollande nem kívánt irányt váltani annak ellenére, hogy a megválasztása óta sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a baloldal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!