Az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet értelmében a magyar államnak összesen több mint 84 ezer euró (kb. 25,7 millió forint) kártérítést kell fizetnie a hat rabnak, valamint a perköltséget is állnia kell.
Az ítélet azt is kimondja, hogy Magyarországnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított fél éven belül menetrendet kell kidolgoznia arra vonatkozólag, hogy milyen módon szünteti meg az egyezményt sértő állapotokat, illetve milyen intézkedésekkel tervezi megakadályozni a további jogsértést, illetve kárpótolni a túlzsúfoltság kárvallottait.
A büntetésüket Baracskán, Szolnokon, Budapesten, Sopronkőhidán, Pálhalmán és Szegeden töltő Varga Lajos, Lakatos Tamás Zsolt, Tóth Gábor, Pesti László, Fakó Attila és Kapczár Gábor által benyújtott panaszokat a bizottság összevonta, és egyként mondott róluk ítéletet, amely megjegyzi, hogy 2013. december 31-én Magyarországon 18 042 ember volt rács mögött, közülük 5053-an előzetes letartóztatásban, és ez 144 százalékos túlzsúfoltságot jelent.
A panaszosoknak odaítélt kártérítés esetében több tényezőt vett figyelembe a bíróság – mondta az MNO-nak Cech András ügyvéd. Mint kiemelte, az első és legfontosabb: az elszenvedett fogva tartás ideje, így az egyik sértett nyolc hónapért ötezer eurós, a másik 8 évért 26 ezer eurós kártérítést kapott. De ahogy Cech elmondta, a higiéniai és méltóságot sértő viszonyok is sokat nyomtak a latba.
A panaszosok a túlzsúfoltság mellett panaszaik közt megemlítették, hogy lefogytak a nem megfelelő étel miatt, a cellákban nem volt biztosítva a magánszférájuk védelme, mert a mellékhelyiség nincs megfelelően elválasztva a cellától, de szót ejtettek a nem megfelelő minőségű szellőzésről is. Egyikük azt is szóvá tette, hogy mindössze hetente egyszer kapott öt percet zuhanyozni. A szegedi börtön lakója arra is panaszkodott, hogy a priccsek össze voltak hegesztve, így a fogvatartottaknak gyakorlatilag együtt kellett aludniuk.
Hogy a panaszosok közül ki miért került börtönbe, azt az ügy szempontjából nem tartotta fontosnak a bíróság. Ez az ítéletből nem is derül ki, csak az, hogy ketten közülük jogerős ítélet nélkül, előzetes letartóztatásban voltak.
A bíróság több korábbi magyarországi ügyet is felidéz, amelyekben a Kúria kimondta ugyan, hogy a fogva tartás körülményei jogsértőek, de kártérítést nem ítélt meg arra hivatkozva, hogy a jogsértés nem a szóban forgó büntetés-végrehajtási intézménynek róható fel.
Ítéletükben a bírák arra is emlékeztetnek, hogy a magyar Alkotmánybíróság is állást foglalt a kérdésben, amikor tavaly októberben idén március végi hatállyal megsemmisítette a fogva tartás körülményeit szabályozó miniszteri rendelet egyes pontjait, kimondva, hogy az ellentétes az emberi jogi egyezménnyel, mert a jogalkotó feladata, hogy kötelező érvénnyel meghatározza, mekkora területet kell legalább biztosítani egy-egy fogvatartottnak, a rendelet pedig ezt nem mondta ki egyértelműen. A bíróság az Európa Tanács emberi jogi biztosának korábbi, túlzsúfoltságot megállapító jelentéseire is hivatkozik.
Cech András elmondása szerint Strasbourgban nem fogadták el az állam azon védekezését, hogy a fogvatartottak miért nem indítanak pert. Mivel hazánkban nincs kialakult bírói gyakorlat, az ítéletek többségénél nem ítélnek meg kártérítést. Ám – mint a több károsultat képviselő ügyvéd elmondta – az intézetnek törvényi kötelezettsége befogadni az elítéltet, és ezért nem tehető felelőssé a túlzsúfoltság miatt.
A bírák a Márianosztrán legalább három évig raboskodó Pesti László ügyében állapították meg azt, hogy olyan szűk volt a hely, hogy az önmagában ellentétes a megalázó bánásmód tilalmával, a többi rab esetében a körülmények külön-külön ugyan nem, de együttesen átlépik azt a tűréshatárt, amelyen túl megállapítható, hogy emberi jogaik sérültek.
„A panaszosok ügyeinek körülményeire és rájuk gyakorolt együttes hatásukra való tekintettel a bíróság úgy ítéli meg, hogy a panaszosok által kiállt nehézségek és gyötrelmek túlmennek azon, ami a fogva tartás elkerülhetetlen velejárója, és átlépik azt a határt, amelyre a 3. cikk vonatkozik. Vagyis megállapítható, hogy sérült az egyezmény 3. cikke” – mondja ki az ítélet a bírák nyelvén, hogy sérült a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalma.
Világosan kimondja ugyanakkor az ítélet, hogy nem a strasbourgi bíróság dolga megmondani, hogy melyik ország hogyan szervezze meg büntetés-végrehajtását, vagy pontosan hogyan orvosolja a kifogásolt körülményeket. A bírák ugyanakkor tudatják, hogy csökkenthető lenne a túlzsúfoltság, ha az előzetesben lévők esetében gyakrabban alkalmazna a magyar igazságszolgáltatás olyan korlátozó intézkedést, amely nem jár fogva tartással.
A bírák döntése ellen mind a panaszosoknak, mind az államnak joga van fellebbezni. Ha ezzel egyik fél sem él, vagy a fellebbviteli kérelmet elutasítják, akkor az ítélet jogerőre emelkedik és három hónapon belül végrehajtandó.
A jelenlegi döntésnek két fontos vonulata van. Jelenleg 550-600 magyar panaszt tarthatnak nyilván Strasbourgban, ami a mostani ítélet nyomán további milliárdos kifizetéseket jelentene az államnak. A több mint félezer ember fejenkénti kártérítése pár ezertől több tízezer euróig terjedhet. És még több, reménytelen helyzetben lévő rab perelheti be az államot.
Még komolyabb gondot jelent, hogy a jelenlegi ítélet felszólítja a kormányt a börtönviszonyok javítására. A Népszabadság információi szerint 40-50 milliárd forintot kellene új fegyintézetek létesítésére fordítani, és további 10 milliárdot a működtetésre – a lap szerint készült erre egy 2019-ig tervezett projekt, de politikai döntés még nem született.
