Ítélet Strasbourgban: megbüntették a magyar államot

Magyarországnak majd 26 millió forint kártérítést kell fizetnie hat rabnak és a perköltséget is állnia kell.

A bíróság több korábbi magyarországi ügyet is felidéz, amelyekben a Kúria kimondta ugyan, hogy a fogva tartás körülményei jogsértőek, de kártérítést nem ítélt meg arra hivatkozva, hogy a jogsértés nem a szóban forgó büntetés-végrehajtási intézménynek róható fel.

Ítéletükben a bírák arra is emlékeztetnek, hogy a magyar Alkotmánybíróság is állást foglalt a kérdésben, amikor tavaly októberben idén március végi hatállyal megsemmisítette a fogva tartás körülményeit szabályozó miniszteri rendelet egyes pontjait, kimondva, hogy az ellentétes az emberi jogi egyezménnyel, mert a jogalkotó feladata, hogy kötelező érvénnyel meghatározza, mekkora területet kell legalább biztosítani egy-egy fogvatartottnak, a rendelet pedig ezt nem mondta ki egyértelműen. A bíróság az Európa Tanács emberi jogi biztosának korábbi, túlzsúfoltságot megállapító jelentéseire is hivatkozik.

Cech András elmondása szerint Strasbourgban nem fogadták el az állam azon védekezését, hogy a fogvatartottak miért nem indítanak pert. Mivel hazánkban nincs kialakult bírói gyakorlat, az ítéletek többségénél nem ítélnek meg kártérítést. Ám – mint a több károsultat képviselő ügyvéd elmondta – az intézetnek törvényi kötelezettsége befogadni az elítéltet, és ezért nem tehető felelőssé a túlzsúfoltság miatt.

A bírák a Márianosztrán legalább három évig raboskodó Pesti László ügyében állapították meg azt, hogy olyan szűk volt a hely, hogy az önmagában ellentétes a megalázó bánásmód tilalmával, a többi rab esetében a körülmények külön-külön ugyan nem, de együttesen átlépik azt a tűréshatárt, amelyen túl megállapítható, hogy emberi jogaik sérültek.

„A panaszosok ügyeinek körülményeire és rájuk gyakorolt együttes hatásukra való tekintettel a bíróság úgy ítéli meg, hogy a panaszosok által kiállt nehézségek és gyötrelmek túlmennek azon, ami a fogva tartás elkerülhetetlen velejárója, és átlépik azt a határt, amelyre a 3. cikk vonatkozik. Vagyis megállapítható, hogy sérült az egyezmény 3. cikke” – mondja ki az ítélet a bírák nyelvén, hogy sérült a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalma.

Világosan kimondja ugyanakkor az ítélet, hogy nem a strasbourgi bíróság dolga megmondani, hogy melyik ország hogyan szervezze meg büntetés-végrehajtását, vagy pontosan hogyan orvosolja a kifogásolt körülményeket. A bírák ugyanakkor tudatják, hogy csökkenthető lenne a túlzsúfoltság, ha az előzetesben lévők esetében gyakrabban alkalmazna a magyar igazságszolgáltatás olyan korlátozó intézkedést, amely nem jár fogva tartással.

A bírák döntése ellen mind a panaszosoknak, mind az államnak joga van fellebbezni. Ha ezzel egyik fél sem él, vagy a fellebbviteli kérelmet elutasítják, akkor az ítélet jogerőre emelkedik és három hónapon belül végrehajtandó.

A jelenlegi döntésnek két fontos vonulata van. Jelenleg 550-600 magyar panaszt tarthatnak nyilván Strasbourgban, ami a mostani ítélet nyomán további milliárdos kifizetéseket jelentene az államnak. A több mint félezer ember fejenkénti kártérítése pár ezertől több tízezer euróig terjedhet. És még több, reménytelen helyzetben lévő rab perelheti be az államot.

Még komolyabb gondot jelent, hogy a jelenlegi ítélet felszólítja a kormányt a börtönviszonyok javítására. A Népszabadság információi szerint 40-50 milliárd forintot kellene új fegyintézetek létesítésére fordítani, és további 10 milliárdot a működtetésre – a lap szerint készült erre egy 2019-ig tervezett projekt, de politikai döntés még nem született.