„Még énekelt is nekünk karácsonykor” – emlékeznek vissza a Milánó melletti Sacra Famiglia di Cesano Boscone öregek otthon lakói Berlusconira, akit a milánói bíróság tavaly szociális munkára kötelezett – börtön helyett az Alzheimer-betegségben szenvedő idősek otthonában kellett a konyhán segédkeznie minden pénteken. Tegnap volt az utolsó „munkanapja”. Mától tehát újra teljesen a politikának szentelheti magát. Az elmúlt egy év nem volt sikertörténet számára: a baloldali kormányfő a bolondját járatta vele, a jobboldalon pedig egyre többen szorgalmazzák a visszavonulását.
Matteo Renzi, aki tavaly februárban puccsolta magát az olasz kormányfői székbe, uralja a római politikát. Berlusconi egy ideig hajlandó is volt őt támogatni, de láthatóan ez csak tovább rontotta az olasz jobboldal esélyeit. Matteo Renzi Berlusconi Forza Italiájának szavazataival vitt keresztül számos közjogi reformot, így például a szenátus megnyirbálását és a többségi választási rendszert. Az utolsó percben azonban Renzi ejtette Berlusconit, és az államfői posztba már mindenféle egyeztetés nélkül – pártja baloldalát is semmibe véve – saját jelöltjét, az egykori kereszténydemokrata Sergio Mattarellát ültette.
Matteo Renzi tavaly óta ül a kormányfői Chigi-palotában, és azóta mindent maga alá gyűrt. Az idős Berlusconinak a legtöbb idejét az vitte el, hogy valahogy kimeneküljön a különféle büntetőügyeiből. De ma már képtelen azt az erőt felmutatni, ami miatt húsz évig uralhatta az olasz politikát. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint 12 százalékon áll már csak a Forza Italia. Nemcsak a komikus Beppe Grillo Öt Csillag Mozgalma előzi meg, de a jobboldalról is akadt kihívója.
Az eddig csak a gazdag északiak érdekeit képviselő Északi Liga fiatal elnöke, Matteo Salvini hirtelen kitalálta, hogy számára valójában egész Olaszország fontos – és a francia Nemzeti Front mintájára összolasz EU- és bevándorlásellenes mozgalmat akar felépíteni. Már most a húsz százalékot közelíti a népszerűsége.
A sajátos vállalkozás első főpróbája múlt szombaton volt Rómában: a belvárosi Piazza del Popolóra hívta híveit. Furcsa persze, amikor egy Északi Liga nevű szervezet akar római és délolasz híveket toborozni. A déliek számára a „Mi, Salvinivel” mozgalmat hirdette meg – amihez egyelőre csak a római fasiszták csatlakoznának örömmel. „A Liga gyűlöli Rómát, Róma gyűlöli a Ligát” – hirdették azonban a baloldali ellentüntetés plakátjai, emlékeztetve arra, hogy az Északi Liga valóban Róma és Dél-Olaszország ellenében jött létre. A párt északi nagyurai számára sem nagyon tetszik, ahogy Salvini az északi polgárság pártjából egy összolasz jobboldali populista mozgalmat farag. A veronai polgármester például kilépéssel fenyegetőzik – márpedig Verona a párt egyik fontos bázisa Milánó és Velence mellett.
Ez is mutatja, hogy a Berlusconit leváltani készülő új jobboldalnál sincs nagyobb nyugalom, mint a Forza Italiánál, ahol már tényleg mindenki mindenki ellen nyilatkozgat. A tavaszi regionális választások nem is ígérnek túl sok jót: a jobboldal sok helyütt egymás ellen indul, a hírekben pedig a személyeskedő üzengetésekről olvasni csak. Többek szerint egyszerűen távoznia kellene Berlusconinak – és egy új, fiatalabb vezető lehet képes összefogni a szétesett jobbközepet.
Berlusconi azonban inkább előre menekül, s már most arról hallani, hogy inkább maga veri szét a Forza Italiát – mielőtt az szabadulna meg tőle. Májusban állítólag megszünteti a pártot, szélnek ereszti a csapatot, és a hozzá leghűségesebb embereiből Forza Silvio (Hajrá Silvio) néven új mozgalmat szervez. Ez már – ahogy a neve is mutatja – kizárólag az ő személyére lenne szabva. Öt-tíz százaléknyi kemény mag tényleg akad.
Míg a jobboldal tehát az elkövetkező években is továbbszakadozik, és az egyes pártocskák a távozni képtelen Berlusconit kerülgetik (kicsit úgy, mint a magyar baloldalon Gyurcsány Ferencet), a berlusconizmus hatása nem múlik el. Azt a politikai stílust, amivel a médiavállalkozó a kilencvenes évek elején berobbant az akkor is szétesett olasz politikába, Matteo Renzi viszi tovább, csak éppen a baloldalon.
Renzi Olaszország legfiatalabb miniszterelnöke, fiatalabban került hatalomra még Mussolininél is. Nyakkendő nélkül, közvetlen stílusban, de kemény, határozott, ellenfelei szerint autoriter módon uralja a közbeszédet. A baloldali Demokrata Párton belül lesöpörte a tényleg balosokat: a célja, hogy „a nemzet pártját” hozza létre. Amitől balra és jobbra is csak veszekedő csoportocskák vannak.
Renzi parlamenti többsége azonban felettébb ingatag. Nemcsak azért, mert Berlusconival felrúgta korábbi szövetségét, de pártja baloldala se követi neoliberális gazdasági és munkajogi reformjait. Renzi éppen ezért egyszerűen áttért a rendeleti kormányzásra; a baloldali Il Fatto Quotidiano napilap már fasiszta puccsot és a parlamentarizmus végét emlegeti a kormányfő kapcsán.
Noha sokaknak sem a stílus, sem a program nem tetszik (Renzi ugyanis a még mindig csökkenő olasz gazdaságot a német schröderi, 2003-as reformok másolásával akarja felpörgetni), nincs komoly ellenfele. Balról pár öregúr – mint például Romano Prodi – tiltakozik csak, jobbról pedig a teljes káosz látható.
„Ha nem rendezzük a sorainkat, évtizedekre marad Renzi” – mondja Giovanni Toti, a Forza Italia egyik erős embere. Ez akár igaz is lehet. Ahogy persze az is, hogy az olasz politikában ritkán szokott bármi is évtizedekre maradni.
