„A második fekete dobozt keresik, a burkolatot megtalálták, az emberek továbbra is a helyszínen vannak és keresik tovább” – fogalmazott az államfő. Hollande, aki Angela Merkel német kancellárral és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel tett látogatást a helyszínen, ígéretet tett arra, hogy „a katasztrófa körülményeire fény fog derülni”.
Közben Rémy Jouty, a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) vezetője arról beszélt, hogy a nyomozóknak értékelhető adatokat sikerült kinyerni a francia Alpokban történt légikatasztrófa helyszínén megtalált első fekete dobozból, de a tragédia okaira egyelőre nem tudnak magyarázattal szolgálni.
„Sikerült kiértékelhető adatokat kinyernünk a CVR-ből (Cockpit Voice Recorder)”, amely a pilótafülkében elhangzott hangokat és beszélgetéseket rögzítette – mondta a BEA igazgatója. A nyomozók ugyanakkor egyelőre a legkevesebb magyarázattal sem szolgálhatnak a 150 áldozattal járó baleset okairól – tette hozzá.
A hatóság azt is közölte, hogy nyomozása jelenlegi állása szerint a gép nem robbant fel a becsapódás előtt, és a jelek ellentmondanak annak a feltételezésnek is, miszerint a repülőgép kabinnyomás-csökkenés miatt zuhant le. A BEA szerint néhány napon belül tudnak majd beszámolni arról, hogy milyen következtetéseket lehet levonni az adatrögzítőn tárolt kommunikációból.
Korábban a The New York Times amerikai napilap egy név nélküli tisztviselőtől úgy értesült, hogy a Germanwings légitársaság Airbus A320-as utasszállítójának adatrögzítőjéből kiesett a memóriakártya és nem találják. A kanadai CBC News hírcsatorna azt írta Twitter-üzenetében, hogy az adatrögzítő berendezés súlyosan megsérült.
A The New York Times szerint a korábban már megtalált másik fekete dobozból, a pilótafülkében elhelyezett hangrögzítőből még nem tudtak a francia nyomozók semmilyen információt kinyerni, de még nem adták fel a reményt, hogy sikerrel járnak.
A Germanwings legfrissebb adatai szerint többek között 72 német és 35 spanyol állampolgár volt a kedden Dél-Franciaországban az Alpokba csapódott Airbus A320-as fedélzetén. Thomas Winkelmann vezérigazgató Kölnben szerdán azt mondta, további két-két ausztrál, argentin, iráni, venezuelai és amerikai, valamint egy-egy angol, holland, kolumbiai, mexikói, japán, dán, belga és izraeli utasa is volt a 9525-ös járatnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!