A Germanwings információi szerint a gépen 144 utas és 6 fős legénység utazott. (A legfrissebb információkról és a fekete doboz megtalálásáról itt olvashat.)
A repülő Alpes-de-Haute-Provence megyében, Barcelonnette és Dignes-les-Bains helységek között, Prads-Haute-Bléone falu mellett zuhant le, Nizzától száz kilométerre északra. A csendőrség két helikoptere már megtalálta a gépet.
Manuel Valls francia miniszterelnök elmondta, hogy egy helikopter már le tudott szállni a baleset helyszínén, és a legénység megállapította, hogy a lezuhant repülőgépnek nincsenek túlélői. Egyelőre semmilyen feltételezés nem zárható ki a balesettel kapcsolatban – tette hozzá.
A francia belügyminiszter közlése szerint megtalálták a fedélzeti adatrögzítőt – adta hírül a BBC.
A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a polgárőrség, a légierő és a csendőrség tucatnyi helikoptere vár felszállásra Seyne-les-Alpes település közelében. Itt állították fel a mentőakció központját. Bernard Cazeneuve belügyminiszter délután megérkezett erre a helyszínre, innen fogja ezentúl tájékoztatni a sajtót, és felállítanak majd egy kápolnát is, ahol a hozzátartozók fejet hajthatnak az áldozatok előtt.
Egy helyi lakos a La Provence című lapnak azt mondta, hogy látta a roncsokat, és nincs kétsége afelől, hogy a gép egy sziklafalnak csapódott. Christophe Castaner, a régió nemzetgyűlési képviselője – aki helikopterről megtekintette a baleset helyszínét – azt írta a Twitteren, hogy a gép teljesen szétroncsolódott. A helyszínen „nincs más, csak törmelék és holttestek” – írta.
A katasztrófához közeli Vernet település polgármestere a France Inter közszolgálati rádióban közölte: a tragédia helyszíne szakadékokkal teli vidék, szinte függőleges mindenhol. Helikopterről jól látszanak a roncsok. A holtestek kiemelését helikopterekkel fogják megkezdeni, miközben az önkormányzati munkatársak gyalog kísérik a katonákat és a csendőröket a helyszínre – mondta a polgármester. A környéket teljesen lezárták.
Az Alpes-de-Haute-Provence régió információs honlapjának a csendőrség egyik munkatársa azt mondta, hogy a holttestek kiemelése több napig is eltarthat. A hatóságok tucatnyi nagy méretű roncsot számoltak össze, ezenkívül a repülőgép sok apró darabra esett szét és szétszóródott a nehezen megközelíthető helyeken. A roncsok több mint két négyzetkilométeres területen szóródtak szét a behavazott erdős hegyvidéken.