Biztonsági források hivatalosan meg nem erősített közlése szerint a délutáni merényletben kilenc ember halt meg, de azt nem tudni, hogy ebbe a merénylőt is beleszámolták-e.
Az autóbombás támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet jelentkezett – tudatta a dzsihadista weboldalakat figyelő SITE csoport. Közlésük szerint az IÁ kirkuki csoportjához tartozó harcosok Twitter-bejegyzésükben azzal dicsekedtek, hogy képesek voltak „egy autóba rejtett pokolgépet rárobbantani az amerikai konzulátus városban lévő épületére, sokakat megölve és megsebesítve közülük”.
Egy név nélkül nyilatkozó forrás a Hszinhua hírügynökségnek azt mondta, hogy az öngyilkos merénylő autójával megpróbálta megközelíteni az amerikai konzulátust, de az őrök tüzet nyitották rá, így a támadó még azelőtt működésbe léptette az autójában lévő robbanószerkezetet, hogy elérhette volna a belváros keresztény Ankava negyedében található konzulátus bejáratát.
Amerikai részről megerősítették, hogy a robbanás közvetlenül a képviselet beengedőpontjánál következett be. A State Department közlése szerint az autóbombás támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. Egyes szemtanúk szerint a robbanást követően – amely lángba borított több közelben álló autót – rövid ideig fegyverropogás hallatszott. A közösségi médiafelületekre feltett fotókon az látszott, hogy fekete füstoszlop emelkedik a magasba több emeletes házak mögül.
A hasonló erőszakcselekmények viszonylag ritkák Erbílben, az iraki Kurdisztán régió fővárosában, amelyet eddig elkerültek az Irak nagy részében napi rendszerességgel történő súlyos terrorcselekmények. A félautonóm iraki Kurdisztán fontos partnere annak a koalíciónak, amely az Egyesült Államok vezetésével háborút vív az Irak és Szíria jelentős részét hatalmába kerítő Iszlám Állam terrorszervezete ellen. A kurd pesmerga harcosok a szövetséges erők légi támogatásával jelentős sikereket értek el az Iszlám Állam Észak-Irakból való kiszorításában.
Az iraki Kurdisztán régió fővárosában tavaly novemberben nyílt magyar konzulátus, a Mol-csoport helyi leányvállalatának közvetlen szomszédságában. Az Országgyűlés három napja úgy döntött, hogy Magyarország – amerikai felkérésre – legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba.