A hágai Nemzetközi Törvényszék március közepén elutasította Hadzic szabadlábra helyezési kérelmét, a vádlott azonban fellebbezett, és ezt most jóváhagyták.
A fellebbviteli tanács döntése értelmében Goran Hadzicot az amszterdami repülőtéren adják át a szerb kormány képviselőjének, akivel Szerbiába utazhat. A szerb belügyminisztérium garanciát vállalt a vádlottért.
Szerbiai tartózkodása alatt Hadzic nem hagyhatja el Újvidék város területét, éjszaka otthon kell tartózkodnia. A belügyminisztérium dolgozói mindennap felkeresik majd, s jelentést írnak a törvényszéknek arról, hogy a vádlott betartja-e a megbeszélt feltételeket. Goran Hadzicnak le kell adnia útlevelét, nem léphet kapcsolatba az ügyében érintett áldozatokkal vagy szemtanúkkal, és nem nyilatkozhat a sajtónak.
Hadzicnak végső stádiumban lévő agytumorja van, orvosai tavaly novemberben 12–24 hónapot jósoltak neki. Májusban vissza kell térnie Hágába.
Goran Hadzic az önkényesen kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaság elnöke volt. Azzal vádolják, hogy felelősség terheli az 1991 júniusa és 1993 decembere között a horvátországi Kelet-Szlavónia területén a helyi szerb erők által elkövetett gyilkosságokért, kínzásokért, jogellenes fogva tartásért, embertelen bánásmódért, deportálásokért és rombolásért.
A volt krajinai vezetőt csak 2011-ben vették őrizetbe Szerbiában. Ő volt az utolsó szökésben lévő a hágai törvényszék által megvádolt 161 személy közül. Hadzic a per hivatalos kezdetét megelőző eljárás során ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádpontokban. Pere 2012 októberében kezdődött, a vád tavaly áprilisban fejezte be a bizonyítási eljárást, a védelem pedig júliusban kezdte meg a bizonyítékok felmutatását. A tervek szerint leghamarabb az idei év végén születhet ítélet ügyében.