A lapok kormányzati forrásai szerint Cameron a brit közszolgálati médiatársaságot, a BBC-t is „meg akarja szorongatni”, elsősorban az előfizetési díj esetleges megszüntetésével, és ennek jele, hogy John Whittingdale személyében olyan politikust nevezett ki a kulturális minisztérium élére, aki közismerten a társaság és az előfizetéses rendszer egyik legszókimondóbb bírálója. A The Guardian című baloldali napilapnak egy név nélkül idézett kormányilletékes azt mondta: Cameron elsősorban azért akarja már jövőre megtartani az EU-tagságról tervezett népszavazást, hogy a referendum „ne akadjon össze politikailag veszélyes módon” a 2017-ben esedékes németországi és franciaországi választásokkal. Cameron tervei szerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna.
A brit kormány ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe. A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat. A The Guardian által idézett kormányilletékes szerint a kormányon belül „egyértelműen az a hangulat”, hogy a folyamatot fel kell gyorsítani, és meg kell teremteni a feltételeit az EU-népszavazás jövő évi megrendezésének. „Mindig is azt mondtuk, hogy 2017 csak a határidő, nem a (népszavazás) kijelölt időpontja” – hangsúlyozta a brit lap forrása. A népszavazásról szóló törvénytervezet várhatóan már szerepelni fog a múlt heti választások eredményeként megalakult új, egypárti konzervatív kormány programjában, amelyet május 27-én ismertet a parlamentben II. Erzsébet királynő.
A The Guardian forrásai szerint a törvény elfogadási procedúrája után a referendumot akár már jövő júliusban, de legkésőbb szeptemberben meg lehet rendezni. A két legnagyobb konzervatív brit napilap, a The Times és a The Daily Telegraph egybehangzó értesülései szerint Cameron új kormánya a BBC-t is „le akarja rendezni”. A Telegraph forrásai szerint a Konzervatív Párt több magas rangú illetékese azzal vádolja a brit közszolgálati médiatársaságot, hogy az „megbocsáthatatlan részrehajlást” tanúsított a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt iránt a választási kampány alatt. A lap konzervatív párti forrásai szerint ez felveti azt az aggályt, hogy a BBC „EU-párti alapállásból” fogja közvetíteni az EU-népszavazás kampányát.
A The Times forrásai szerint John Whittingdale kulturális miniszteri kinevezésével Cameron már „leadta az első figyelmeztető lövést”. Whittingdale – akinek tárcája a médiaszabályozásért is felelős – már korábban többször kifejtette azt az álláspontját, hogy a BBC finanszírozására minden brit háztartástól behajtott évi 145,50 fontos (több mint 60 ezer forintos) előfizetési díj hosszú távon fenntarthatatlan. A BBC Nagy-Britanniában fogható műsor- és multimédiás szolgáltatásaiban soha nincs reklám, a cég a 25 millió brit háztartás által kötelezően fizetett előfizetési díjból, valamint saját gyártású műsorainak globális értékesítési jövedelméből tartja fenn magát. A Konzervatív Párton belül már korábban is hallhatók voltak olyan vélemények, hogy az előfizetési rendszert át kell alakítani, sőt esetleg fel is kell számolni, mert piactorzító.