Év végéig megszűnhetnek a Moszkva elleni szankciók

Milos Zeman cseh elnök úgy véli, Ukrajnában jelenleg kielégítő a helyzet.

2015. 05. 10. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zeman úgy vélte, hogy Ukrajnában jelenleg kielégítő a helyzet, mert „az országban gyakorlatilag megszűnt a polgárháború, bár lokális lövöldözések, incidensek továbbra is vannak”. Az Oroszország-ellenes büntetőintézkedéseket szerinte az idei év végéig meg lehetne szüntetni. „Várunk és majd meglátjuk” – jelentette ki az elnök.

A cseh államfő bevezetésük óta bírálja a szankciókat, és ezt az álláspontját most Moszkvában is megismételte. Cseh újságíróknak szombaton azt mondta, hogy a szankciókat meg lehetne szüntetni, ha sikerült életbe léptetni a minszki megállapodásokat és véget ér az ukrajnai háború. Ha azonban az orosz hadsereg nyílt támadást hajtana végre Ukrajna ellen, a szankciókat meg kellene szigorítani.

A mostani ukrajnai konfliktus Zeman szerint olyan, mint a múlt század harmincas éveiben a spanyol polgárháború volt. „Az egyik oldalt Németország és Olaszország támogatta, a másikat az akkori Szovjetunió, és részben Franciaország. A valóságban azonban a spanyolok háborúja volt spanyolok ellen” – mutatott rá Zeman. Megjegyezte: nem kétli, hogy Oroszország különböző módon támogatja a kelet-ukrajnai felkelőket, de nem egyenruhás hadsereggel.

Zeman szombaton este Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt, aki tájékoztatta őt Moszkva álláspontjáról az ukrajnai helyzettel kapcsolatban. Putyin azt mondta, hogy Moszkvának érdeke a minszki megállapodások teljesítése „az utolsó betűig”, s reményét fejezte ki, hogy Ukrajnában megvalósul egy decentralizáció, hogy minden régiónak bizonyos önállósága legyen – fejtette ki Putyin véleményét a cseh elnök.

A Kommerszant FM rádiónak nyilatkozva Zeman Ukrajna semlegessége mellett szállt síkra. Ukrajnának „a NATO-ba való belépésével ennek az elit klubnak az összes tagja egyet kellene hogy értsen, de ez itt hiányzik” – szögezte le Zeman. Megismételte egy korábbi kijelentését, miszerint húsz éven belül Oroszország is tagja lesz az EU-nak. „Ez lehetséges, a gazdaságok kiegészítik egymást. Oroszországnak modern technológiákra van szüksége, az EU-nak pedig energiaforrásokra” – állapította meg a cseh köztársasági elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.