Putyin: Az USA egypólusú világot akar

A világ minden országára egyformán kiterjedő biztonsági rendszert kell létrehozni.

2015. 05. 09. 11:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vlagyimir Putyin a náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi rendezvényen hangsúlyozta, hogy „a hitleri kaland” az egész világ számára szörnyű leckét jelentett. Arra emlékeztetett, hogy az 1930-as években „a felvilágosult Európa nem vette rögtön észre a halálos veszélyt a nácizmus ideológiájában”. Hozzátette: „Most, 70 év elteltével a történelem ismét éberségünkre int. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a faji felsőbbrendűség és kivételezettség eszméje vezetett a legvéresebb háborúhoz.”

Az Oroszországi Föderáció debreceni főkonzulja szerint az európai kontinensnek stabilitásra lenne szüksége, amelynek alapja a szankciók és az embargó nélküli együttműködés.

 

Szergej Borozdin a második világháború európai hadszínterein folyó harcok befejezésének 70. évfordulója alkalmából szombaton a debreceni köztemetőben, az orosz hősi halottak emlékművénél mondott beszédében az együttműködés szerves részének nevezte az európai kollektív biztonsági rendszer koncepcióját, amelyet „az Oroszországi Föderáció vezetősége már nemegyszer felvetett”.

 

„Országunkban a győzelem napja a legnagyobb ünnep, amely összeköti az egész társadalmat” – hangoztatta a főkonzul.

 

Szavai szerint a világ nagy árat fizetett a mai élet legalapvetőbb értékeiért: a demokráciáért, a szabadságért, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szociális javakért.

 

„A fasizmus elleni harc rákényszerítette a világ népeit, hogy politikai és ideológiai ellentéteiket félretéve összefogjanak, ami nagyon aktuális a mai napokban is” – mondta.

 

Szergej Borozdin kiemelte: „nem mi egyedül nyertük meg a háborút, de minket ért a hitleri Németország és szövetségeseinek legnagyobb csapása”.

 

A főkonzul szerint „kötelességünk, hogy az új nemzedékeknek az igazat mondjuk el a második világháborúról, ami során az orosz és a magyar történészek közös munkája nagyon nagy jelentőséggel bír”.


A mai ifjúság kevés ismerettel rendelkezik a háborúról, a történelmi tényeket pedig gyakran a politikai céloknak megfelelően magyarázzák – mondta a diplomata.

 

Az orosz főkonzul szerint a fasizmus felett aratott győzelem során megtanultuk értékelni a békét, és nem feledhetjük, hogy a világuralomra törekvés milyen következményekhez vezethet.

 

Ezért „kötelességünk megakadályozni, hogy ma bárki is nyomást gyakoroljon a szabad népekre és független államokra. (...) Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy az országok egymással együttműködve, egymást tisztelve oldják meg nézeteltéréseiket” – mondta az Oroszországi Föderáció főkonzulja.

A Vörös Hadseregnek a nácizmus felett aratott „nagyszerű győzelmét” méltatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Vörös téri jubileumi katonai díszszemlén szombaton elhangzott ünnepi beszédében, amelyben kitért a Hitler-ellenes koalícióban tömörült nyugati szövetségesek, de a különböző országokban, köztük Németországban a nácizmus ellen küzdő antifasiszta erők szerepére is. A győzelem „örökre országunk történelmének hősi csúcspontja marad” – hangsúlyozta. Köszönetet mondott Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok népeinek a győzelemhez való hozzájárulásukért, és háláját fejezte ki a különböző országok – köztük Németország – antifasiszta erőinek a partizánalakulatokban és a földalatti ellenállásban vállalt önfeláldozó küzdelmükért.

Vlagyimir Putyin – nyilvánvaló célzással az Egyesült Államokra – úgy vélte, hogy vannak veszélyes kísérletek az egypólusú világ létrehozására. Úgy ítélte meg, hogy az utóbbi évtizedekben „egyre gyakrabban feledkeznek meg” a nemzetközi együttműködés alapelveiről, kísérletek történtek az egypólusú világrend megteremtésére, s jelenleg egyre erőteljesebb az erőt alkalmazó (fegyveres) tömbökben gondolkodás. Kijelentette: „közös feladatunk a világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszer létrehozása, amely regionális és globális alapokon és nem a katonai tömbök logikáján nyugszik”.

Az elnök ünnepi beszédét követően egyperces néma csenddel emlékeztek meg a második világháború áldozatairól, majd megkezdődött Oroszország történelmének eddigi legnagyobb katonai parádéja. 16 és fél ezer katona, 194 haditechnikai eszköz köztük a legújabb, T–14-es, Armata fegyverzetcsaládhoz tartozó harckocsi – ami a főpróbán lerobbant – vonult fel, és 143 repülő, illetve helikopter repült el a Vörös tér felett. 300 méter magasban 500 kilométer óránkénti sebességgel haladva MiG–29-es és Szu–25-ös harci gépek rajzolták ki a 70-es számot a levegőben. Végezetül, a hagyományoknak megfelelően az orosz nemzeti lobogó színeit festették az égre a műrepülők.

Európa érdeke, hogy keleti és nyugati fele konstruktívan és kulturáltan tudjon egymással együttműködni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, miután több európai uniós kollégájával együtt részt vett a győzelem napi megemlékezésen.

A miniszter hozzátette, a történelem is arra tanít bennünket, hogy Európa csak akkor lehet erős és biztonságos hely, ha a kontinens keleti és nyugati része kulturáltan, pragmatikusan, és egymást tiszteletén alapulva együtt tud működni. Ehhez az kell, hogy az ukrajnai háború minél előbb békésen megoldódjon.

Az ünnepi rendezvényről a Kreml Ukrajna-politikája miatt hiányoztak az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői, a tagállamok állam- és kormányfői, Mintegy 20 államfő vett részt a Vörös téri ünnepségen, többek között Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár, Pranab Mukherdzsi indiai államfő, Mahmúd Abbász palesztin elnök, Nicolás Maduro venezuelai, Raúl Castro kubai elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő, Tomislav Nikolic szerb államfő, Szerzs Szargszján örmény államfő, valamint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.
Putyin jobbján egy második világháborús veterán, balján pedig Hszi Csin-ping kínai államfő és felesége ült a dísztribünön.

A Vörös térre külön meghívóval juthattak be a nézők, számos veterán foglalt helyet az ünnepi dekorációval letakart Lenin-mauzóleum előtt felállított széksorokban. A katonák menetében a Vörös téri 70. évfordulós díszszemlén egy kínai egység is felvonult, Novoszibirszkben pedig kínai őrhajók vettek részt a vízi parádéban. Oroszország 25 városában, valamint a tavaly márciusban Ukrajnától elcsatolt Krímben is megtartották az ünnepi katonai felvonulásokat.

Saját apjának portréját tartva kezében haladt szombaton délután a Vörös téren Vlagyimir Putyin elnök, mintegy 250 ezer felvonuló élén.

Ez a felvonulás az immár negyedik alkalommal megrendezett Halhatatlan Ezred menetének a keretében zajlik a győzelem napján. Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig, akárcsak külföldön mintegy ezer lakott településen a menetelők szeretett apáik, nagyapáik, a frontharcosok nagy arcképeit viszik fejük felett a magasba emelve.

Az orosz államfő apja is részt vett a nácik elleni harcokban. „Büszke vagyok apámra, itt tartom kezemben az arcképét” – mondta korábban az orosz televíziónak Vlagyimir Putyin.

Az orosz elnök apja, Vlagyimir Szpiridonovics Putyin először egy partizán osztagban harcolt, majd Leningrád (a mai Szentpétervár) későbbi blokádjának az áttörése szempontjából stratégiai jelentőségű hídfőállás védelmében vett részt. Ott egy gránátrobbanástól súlyosan megsebesült, egy társa mentette meg életét, neki köszönhetően került még idejében kórházba. Mint arról maga Putyin is beszámolt egyik cikkében, szerencsére nem kellett amputálni apja lábát, de egész életében hadirokkant maradt.

Az akkor két és félmillió lakosú Leningrád 900 napos blokádja egyébként 1944. január 27-én ért véget, de az éhínségnek és a harcoknak csaknem egymillió halálos áldozata volt.

Putyin emlékeztetett arra, hogy nincs olyan orosz család, amelyben ne lettek volna világháborús áldozatok.

A Halhatatlan ezred saját honlapot is készített ebben a témában (moypolk.ru), amelyen bárki készíthet saját blogot, s abban elmesélheti saját rokonainak sorsát. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint naponta ezernyi újabb történetet töltenek fel a honlapra.

Petro Porosenko ukrán elnök Kijevben az ismeretlen katona síremlékénél részt vett a koszorúzási ceremónián, majd az elnöki őrezred és az ukrán hadsereg 101. külön védelmi dandárja 500 újoncának eskütételét fogadta.

A koszorúzáson az államfőn kívül jelen volt Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök, Andrij Parubij parlamenti alelnök, Olekszandr Turcsinov, a kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője és Vitalij Klicsko, Kijev főpolgármestere.

Idén Kijevben nem rendeztek katonai parádét a győzelem napján, a hivatalos ceremóniák után ukrán és külföldi katonai zenekarok felvonulásával és kulturális programokkal folytatták az ünneplést. Most először ünnepeltek viszont két nap egymás után, a nyugat-európai országokhoz hasonlóan 8-án is megemlékeztek a második világháború európai befejezéséről.

A parlament ünnepi ülést tartott, amelyen részt vett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, és meghívást kaptak a Szovjet Hadsereg és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) veteránjai, valamint a kelet-ukrajnai harcok övezetében szolgáló katonák. A résztvevők pipacsot, a második világháborús győzelem nyugat-európai jelképét viselték ruhájukra tűzve.

Múlt éjjel 23.01 perckor – szintén nyugat-európai mintára – idén először tartották meg az ukrán fővárosban A béke első perce elnevezésű rendezvényt is. A nagy honvédő háború emlékkomplexumában tartott megemlékezésen Porosenko arról beszélt, hogy az ország első alkalommal emlékezik „európai módon” a második világháború befejezésére. „Ukrajna végre saját szemével tekint történelmére és nem Moszkva szemüvegén át” – jelentette ki az ukrán államfő.

A megemlékezésen meggyújtották az örökmécsest, majd annyi léggömböt repítettek a levegőbe, ahány napig a háború tartott, miközben felcsendült Beethoven Örömódája, az Európai Unió himnusza.

Amerikai és orosz katonák együtt meneteltek a győzelem napi díszszemlén Fehéroroszország fővárosában, Minszkben. Az egykori szövetségesek egységének bemutatása éles ellentétben állt a moszkvai katonai parádéval, amelyről az Egyesült Államok és a legtöbb európai ország távol maradt Oroszországnak az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt – írta az AP amerikai hírügynökség.

A díszszemlét megnyitó ünnepi beszédében Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kijelentette, „mélyen jelképes”, hogy az amerikai és az orosz fegyveres erők képviselői részt vesznek a rendezvényen.

A felvonuló több mint 5 ezer katona között az amerikai légierő 40 tagja is ott volt.

Lukasenka egyebek közt azt mondta, hogy „a fehérorosz hadsereget katonai szakértők jelenleg az egyik legerősebbnek tartják Kelet-Európában”, és megnőtt a fehérorosz gazdaság védelmi ágazatának versenyképessége. Hozzátette, hogy Fehéroroszország aktívan fejleszti együttműködését Oroszországgal, közösen gondoskodnak katonai biztonságukról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.