Felszállási tilalmat kaptak az Airbus A400M típusú gépek

Nyolc ország rendelt ilyen típusú katonai szállítógépeket.

2015. 05. 10. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a szállító repülőgép szombati balesetét, amely próbarepülést végzett a spanyol légtérben. Ez volt az Airbus A400M típusú gép első halálos kimenetelű katasztrófája.

E szállítógéptípus összeszerelő üzemének a Sevilla melletti San Pablo repülőtér ad otthont, amelyet a balesetet követően azonnal szakértők egy csoportja keresett fel, hogy kivizsgálják a történteket.

Az Airbus egyik szóvivője szombaton az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: az A400M típust jelenleg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Törökországban használják. Nyolc ország rendelt e gépekből, az említett négyen kívül Belgium, Luxemburg, Malajzia és Spanyolország is.

Mindenesetre a német hadsereg már szombaton bejelentette, újabb utasításig felfüggesztik egyetlen Airbus A400M típusú repülőgépük próbarepüléseit. A katonaság szóvivője azt mondta, jelenleg azt várják, hogy befejeződjön a repülőgépgyártó cégnek a szombati baleset okait feltáró vizsgálata.

A brit védelmi minisztérium illetékese ugyancsak bejelentette, „elővigyázatossági okokból” ideiglenesen kivonják a forgalomból az ilyen típusú katonai szállítógépeket.

Az Anadolu török hírügynökség vasárnap arról adott hírt, hogy Törökország – ahova a szombaton lezuhant gépet készültek elszállítani – „biztonsági okokból” ugyancsak leállította két Airbus A400M típusú repülőgépének próbarepüléseit.

Ehhez képest a francia védelmi minisztérium illetékese a Reuters hírügynökségnek azt mondta, nincs okuk felszállási tilalmat adni e katonai repülőgépeknek „a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján”.

Az Airbus A400M négy légcsavaros, közepes katonai szállító repülőgép, melyet az Airbus cég fejleszt az említett országok megrendelésére, főleg a Transall C–160 és a C–130 Hercules repülőgépek leváltására. Franciaország 50, Németország 53, Spanyolország 27, az Egyesült Királyság pedig 22 ilyen típusú repülőgépet rendelt az Airbus cégtől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.