Hóhérokat keresnek Szaúd-Arábiába

Halálos ítélet végrehajtása és bizonyos esetekben csonkolás lenne a feladat.

2015. 05. 18. 21:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaúdi közszolgálati állásportálon megjelent hirdetés szerint a jelentkezőknek semmilyen különleges képzettséggel nem kell rendelkezniük ahhoz, hogy elnyerhessék a „vallási funkcionáriusként” megjelölt pozíciót. Az állás leírása szerint a fő feladat, vagyis a „halálos ítéletek végrehajtása” mellett időnként a kisebb bűnöket elkövetett elítéltek bizonyos testrészeinek amputálására is sor kerülhet.

Nem csoda, hogy az arab országban hiány mutatkozott hóhérokban: az Amnesty International nemzetközi jogvédő csoport adatai szerint 2014-ben Kína és Irán után Szaúd-Arábiában végezték ki a legtöbb embert. Az arab monarchiát Irak és az Egyesült Államok követi a civil szervezet listáján.

A szaúdi hivatalos hírügynökség vasárnap egy halálra ítélt férfi lefejezése kapcsán arról számolt be, hogy személyében idén már a 85. embert végezték ki a hatóságok. A Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet számításai szerint 2014-ben összesen 88 emberen hajtották végre a halálbüntetést a szaúdi királyságban.

A HRW úgy tudja, hogy a tavaly kivégzettek közül a legtöbbeknek gyilkosság elkövetése miatt kellett az életükkel lakolniuk, míg 38-an kábítószerrel való visszaélést követtek el. A kivégzettek többsége szaúdi állampolgár volt, azonban pakisztáni, jemeni, szíriai, jordániai, indiai, indonéziai, burmai, csádi, eritreai, Fülöp-szigeteki és szudáni személyek is voltak köztük.

A szaúdi hatóságok nem adtak magyarázatot a kivégzések növekvő számára, diplomaták azonban úgy vélik, a jelenségnek köze lehet ahhoz, hogy több bírát neveztek ki az utóbbi időben, amely felgyorsította a fellebbezési ügyek lezárását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.