Ennek ellenére az unió számára létfontosságú lenne a további központosítás, akár egy közös pénzügyminiszteri poszt létrehozása is. Marján Attila ezt azzal a tapasztalattal magyarázta, hogy egy közös valuta létrehozása szükségképpen együtt kell, hogy járjon az erősebb politikai integrációval, ezt azonban az Európai Unió az euró létrehozásakor nem lépte meg, most pedig lóhalálában igyekszik pótolni ezeket a hiányosságokat. Az új programok viszont nem azért kellenek, hogy ne maradjunk le versenyképesség terén, hanem mert élet-halál harc folyik az eurózóna megmentéséért.
Az említett példánál maradva ugyanakkor, egy ilyen pénzügyminiszteri poszttal kapcsolatban az is elképzelhető, hogy vétójoga lenne a tagállami költségvetések felett is, ezt pedig enyhén szólva kétséges, hogy minden tagállam szó nélkül hagyná. Pénzügyminiszterre már csak azért is szükség lehet, mert ha beindul az eurókötvények kibocsátása, a minden ország által élvezett előnyök mögött valójában Németország gazdasági ereje fog állni.
Amennyiben tovább erősödne az uniós integráció, az azt is jelentené, hogy intézményesül a kétsebességes Európa, az egyik csoportba a szorosabb együttműködés hívei, a másikba azok az országok kerülnének, amelyek nem hajlandók szuverenitásukból még többet átadni Brüsszelnek. Marján felhívta rá a figyelmet, hogy ezt a folyamatot erősítheti az Egyesült Királyság politikája, mely egyre inkább eltávolodik az EU-tól, és ha a beígért referendumon a britek többsége nem is a kilépésre szavaz, a további eltávolodás akkor is valószínű. Hazánk, úgy tűnik, abba a csoportba tartozna, mely minél több jogot tartana meg tagállami szinten, már csak azért is, mert a „magországok” vélhetően az eurót használókból állnának.
Ismert, Európában soha nem látott módon megerősödtek az euroszkeptikus pártok, gondoljunk csak a francia Nemzeti Front, vagy a radikális jobboldali Brit Függetlenségi Párt tavalyi győzelmére az európai parlamenti választásokon.
Marján szerint az első és legfontosabb feladat az lenne, hogy Európában létrehozzanak egy társadalmi egyetértést abban, hogy mit is kellene csinálni, mire kellene fókuszálni a meglévő erőforrásokat annak érdekében, hogy megakadályozzuk az unió geopolitikai és versenyképességi lemaradását. Ehhez azonban jelentős reformok kellenek, amihez viszont tagországonként kellene visszaszerezni az egyetértést. „Ehhez a politikai fókuszokat át kellene alakítani” – véli Marján.
Az egyik olyan fókusz, melyben nagy a lemaradás, a közös védelempolitika (például nincs közös hadsereg), a másik a bevándorlás és a migránsok integrációjának olyan kezelése, mely összhangban van a társadalmi elvárásokkal – elég csak az egyes párizsi külvárosokban uralkodó állapotokra gondolni. A harmadik célkitűzés a közös valuta, az euró fennmaradásának hosszú távú biztosítása, ehhez viszont sok pénz kell. Marján megemlítette, hogy ma az uniós költségvetés 39 százalékát mezőgazdaságra költjük. „Európában a gazdasági válság társadalmi válságot is hozott, de meg kell mutatni, hogy az eurót meg lehet, és meg is érdemes menteni” – hangsúlyozta Marján. Kiemelte azt is, hogy a jövőben külön költségvetés kellene az eurózónának, mely a benne lévő tagállamok GDP-jének akár 3-5 százaléka lehetne, szemben a mostani egy százalékkal.
Marján Attila külön kiemelte Lengyelország szerepét, mely a további integráció egyik motorja lehet, főleg akkor, ha kiesik a képből a gyakran „kerékkötőként” viselkedő Egyesült Királyság. Mint mondta, a lengyelek számára nagy erőt jelent, hogy jóban vannak a németekkel, akik már nemigen tesznek olyan nagy, európai szintű kezdeményezést, amiről előzőleg ne kérdezték volna meg őket. Noha az unió fejlődését és integrációját évtizedekig a francia–német tandem együttműködése határozta meg, előbbi mára meggyengült, és a közeljövőben nem lesz energiája nagy összeurópai projekt kitalálására és végigvitelére. A lengyelek viszont annyiban mindenképp hendikeppel indulnak, hogy jelenleg nem tagjai az eurózónának, a jövőben viszont ők is csatlakozhatnak a monetáris unióhoz.
