Az egyik olyan fókusz, melyben nagy a lemaradás, a közös védelempolitika (például nincs közös hadsereg), a másik a bevándorlás és a migránsok integrációjának olyan kezelése, mely összhangban van a társadalmi elvárásokkal – elég csak az egyes párizsi külvárosokban uralkodó állapotokra gondolni. A harmadik célkitűzés a közös valuta, az euró fennmaradásának hosszú távú biztosítása, ehhez viszont sok pénz kell. Marján megemlítette, hogy ma az uniós költségvetés 39 százalékát mezőgazdaságra költjük. „Európában a gazdasági válság társadalmi válságot is hozott, de meg kell mutatni, hogy az eurót meg lehet, és meg is érdemes menteni” – hangsúlyozta Marján. Kiemelte azt is, hogy a jövőben külön költségvetés kellene az eurózónának, mely a benne lévő tagállamok GDP-jének akár 3-5 százaléka lehetne, szemben a mostani egy százalékkal.
Marján Attila külön kiemelte Lengyelország szerepét, mely a további integráció egyik motorja lehet, főleg akkor, ha kiesik a képből a gyakran „kerékkötőként” viselkedő Egyesült Királyság. Mint mondta, a lengyelek számára nagy erőt jelent, hogy jóban vannak a németekkel, akik már nemigen tesznek olyan nagy, európai szintű kezdeményezést, amiről előzőleg ne kérdezték volna meg őket. Noha az unió fejlődését és integrációját évtizedekig a francia–német tandem együttműködése határozta meg, előbbi mára meggyengült, és a közeljövőben nem lesz energiája nagy összeurópai projekt kitalálására és végigvitelére. A lengyelek viszont annyiban mindenképp hendikeppel indulnak, hogy jelenleg nem tagjai az eurózónának, a jövőben viszont ők is csatlakozhatnak a monetáris unióhoz.
