Lerántott lepel a Charlie-ügy kapcsán

A múlt héten parázs vita kerekedett a francia közéletben. A tárgy a január 11-i franciaországi hatalmas tüntetés, amelyen milliók fejezték ki szolidaritásukat a Charlie Hebdo körüli terrortámadás áldozataival.

Pósa Tibor
2015. 05. 11. 8:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vita azután lángolt fel, hogy a múlt hét közepén megjelent Emmanuel Toddnak, a baloldali demográfus-történésznek a könyve, amely a „Ki Charlie?” (Qui est Charlie?) címet viseli. Todd még a hetvenes évek közepén vívott ki magának nemzetközi ismertséget, amikor megjósolta az egyébként első ránézésre jó erőben lévő Szovjetunió felbomlását. Jelenlegi munkájával is felkavarta az állóvizet, amely Franciaországban belepte a Charlie Hebdo és egy kóser élelmiszerbolt ellen elkövetett merényleteket, de különösképpen az utána következő, soha nem látott méretű megmozdulás mozgatórugóit. A januári történésekről szinte alig lehetett kritikus elemzést olvasni, Todd szerint ez részben magyarázható a hisztériával, amelyet az események körül keltettek. A munka készítője úgy véli, a megmozdulás kifejezője volt a középosztály iszlámellenességének, az elit európai „elhajlásának”, a Szocialista Párt és az elnök, Francois Hollande populista politikájának.

A mű megpróbál választ adni a miértekre, amelyek a valóban történelmi nagyságú tiltakozó akciókhoz vezettek. Todd szerint ennek oka az egész nemzetet sújtó vallási válság, a könyv alcíme is erre utal. A szerző is elismeri, hogy az emberek január 11-én a tolerancia védelmének jelszavával vonultak az utcákra, de hátsó szándékok is munkáltak bennük, ilyen a társadalmi hatalom kifejeződése, a dominancia. El is nevezi őket „a katolikus zombiknak”, akiknek katolikus gyökereik vannak, de már nem hívők. Jól mutatja ezt az a tény, hogy a katolikus övezethez tartozó Lyonban mennyivel többen mentek ki az utcára, mint a vegyes vallású Marseille-ben.

A szerző szerint ez kifejezi a középosztály felfogását, amely „elfogadja a lenézett néprétegek elkülönítését, a városi gettók muzulmán fiataljainak kirekesztését”. „Azok az erők, amelyek köztársaságért kiáltanak, nem köztársasági üzemanyaggal működnek” – állítja Todd. Ezek a szép környékek iszlámellensége, a jobb kerületek antiszemitizmusa, amelyek mind „az új köztársaság” fűtőelemei. A jog az istenkáromlásra, az állam által meghatározott „szabad” véleménynyilvánítás, a bevándorlók beolvasztása, az iszlám „pozitív” beillesztése jelenik meg „jó dologként”, miközben a szerző szerint önellentmondásuk az egekbe kiált. Ez egy vélemény, mégpedig ugyancsak sajátos szemszögből, ám ami vitát korbácsolt az egészből, az az, hogy a hivatalos Franciaország is megszólalt az ügyben. Mégpedig a kormányfő, Manuel Valls személyében, aki a könyv megjelenése után másnap válaszcikket jelentett meg a Le Monde napilapban. Sokak szerint a kormányfőnek nem kellett volna ilyen értelmiségi vitákba bocsátkoznia, ugyanis ezzel kapott más színezetet az immár politikai polémia. Valls négy csalást emleget Todd könyve kapcsán.

Állítása szerint a január 11-i menet egy polgári megmozdulás volt, amely „spontánnak és nagyon is népinek” volt tekinthető. Szó sem volt arról, hogy „letérdepeltessük Mohamedet”, egyáltalán nem volt iszlámellenes, viszont a türelmesség és világiasság névében elítélte a dzsihadizmust. Vállalta a demokratikus elveket, hiszen a meneten fajra, vallásra, bőrszínre tekintet nélkül bárki részt vehetett és vett is. Mindenkit egyesített ez a tüntetés, politikai nézetekről, kulturális beállítottságról itt nem lehetett hallani. A kormányfő a véleménykifejezés szabadságát is védelmébe veszi. Todd szerint a szóban forgó karikatúrák „gyengék és önmagukban súlyosan sértők”.

Végül Manuel Vallsnak különösen nem tetszik a történésznek a baloldalról adott meghatározása, amelynek elitjét úgy írja le, mint népárulót és a globalizáció mellett végtelenül elkötelezett réteget. A szerzőt valószínűleg elkapták a maga érzelmei, az önsajnálat, az önostorozás, amelyek a francia értelmiség egy részére is jellemzők – írja Valls. Ők annak a baloldalnak őrei, akik másban sem hisznek, mint a forradalom mítoszában. Minden mást cinizmussal fogadnak, ezért nem hisznek Franciaországban sem. A kormányfő viszont kész „a derűlátás zászlaját” is magasba emelni.

A jobboldalon eközben kaján örömmel szemlélik a baloldal vitáját, és számolják az adok-kapokban ejtett sebeket. A polémia ugyanis folytatódott. Nemcsak más baloldali megmondóemberek szálltak ringbe egyik vagy másik fél álláspontját erősítendő, hanem Todd maga is egy tévéinterjúban ugyancsak elvetette a sulykot, amikor a kormányfő derűlátását Pétain marsall és az ő nemzeti forradalma optimizmusához hasonlította. „Valls és Hollande a szabadság és egyenlőség szót üvöltik, miközben olyan gazdaságpolitikát folytatnak, aminek következtében kialakul a teljes egyenlőtlenség. [ ] Ők a rossz Franciaország követői, ők az igazi csalók” – jelentette ki Todd. A vita minden bizonynyal itt nem fejeződik be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.