Marokkói bevándorlótól vettek volna vesét szerbek Madridban

A szerv a bűnszervezet vezetője fiának kellett volna.

2015. 05. 18. 20:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség beszámolója szerint már két éve nyomoztak a szerb Radosevics-klán után, amelynek eddig negyvennyolc tagját sikerült letartóztatni az északkelet-spanyolországi Tarragonában. A főként luxusingatlanok kifosztására szakosodott bűnszervezet személyes okok miatt tért át a szervkereskedelemre, feltételezett vezetőjük kisfiának ugyanis súlyos vesebetegsége miatt transzplantációra van szüksége, ezért próbált meg a banda megfelelő donorszervet találni a gyereknek.

Ignacio Cosidó, a spanyol rendőrség főigazgatója elmondta: a maffiózók kihasználták, hogy a marokkói férfi alig beszél spanyolul. Eleinte elhitették vele, hogy csak vért kell adnia, és megpróbáltak aláíratni vele egy nyilatkozatot a szerv adományozásáról. A férfi végül megijedt és visszakozott, ekkor bezárták, megverték és azzal fenyegették, hogy megölik.

Az akcióban a belga és a német hatóságok is közreműködtek, mivel a klán ezekben az országokban is tevékenykedett.

Az interneten egyre több spanyolországi hirdetést találni, amelyben valaki eladásra kínálja valamelyik szervét. Ez azonban illegális, akár tizenkét év börtönbüntetéssel is sújtható. A szerv adományozása megengedett, de azt egy bírónak kell megállapítania, hogy nem kényszer hatására tették a felajánlást és anyagi ellenszolgáltatás sem jár érte.

Spanyolországban végzik évente a legtöbb szervátültetést Európában.

A Radosevics-klán 2002 óta működött Spanyolországban, főként Tarragona környékén. A betöréseket nőkkel és gyerekekkel végeztették, akiket a rendőrség szerint megvettek a családjuktól. A pénzért cserébe a szülők lemondtak a gyerekük gyámságáról egy-egy maffiatag javára, de több olyan esetről is tudnak, amikor kamaszlányokat férjhez adtak a szervezet tagjaihoz. A feladatra „alkalmas” lányokat a bandavezér felesége választotta ki, minél „jobb képességekkel” rendelkezett, annál többet fizettek érte, akár 100 ezer eurót (30 millió forintot) is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.