400 ezer eurót kap az Altus vezette konzorcium

A bizottság válaszolt Deutsch levelére, eszerint Gyurcsány cége közel nem annyi pénzt kap megbízásáért, mint azt a Fidesz állította.

MNO
2015. 06. 03. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, melyben Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. uniós megbízásáról érdeklődött. Többek között arra volt kíváncsi, hogy „Ki, miért és mikor döntött arról, hogy az Európai Bizottság által korábban önállóan készített tanulmány(oka)t kiszervezze az Európai Bizottság? Pontosan mekkora összegért, kik és milyen eljárásban bízták meg a munkával a konzorciumot?” És azt is, hogy miért tartották alkalmasnak az Altust a megbízás elnyerésére, illetve tisztában voltak-e a cég pártpolitikai kötődésével.

Ismert, a Fidesz azzal vádolta meg az Európai Bizottságot, hogy így tiltott párttámogatásban részesíti Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót, ugyanis az Altustól a párthoz kerülhet majd a pénz egy része.

Deutsch kérdésére egyébként Corina Cretu regionálispolitika-ügyi biztos válaszolt, melyből kiderül, hogy az ötmillió euró valójában egy keretösszeg, melyet négy évre elosztva kaphat meg a három nyertes konzorcium valamelyike – írja a Hvg.hu.

Az Európai Bizottság válaszlevele szerint így nem 5 millió – amiről a Fidesz tudni vélt korábban –, hanem 400 ezer eurón osztozik a 11 konzorciumi partner, köztük csak egy az Altus. A levelet Molnár Csaba DK-s politikus  ismertette brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.