Csatazaj a Balkánon

A délszláv háborút követő csendesebb évek után a térség ismét puskaporos hordónak tűnik. Bármikor újra robbanhat.

Etnikai, vallási feszültségek, mélyen szántó gazdasági gondok Bosznia-Hercegovinában, lövöldözések, hetek óta tartó tüntetések, kisebbségi feszültség Macedóniában, kibékíthetetlennek tűnő ellentétek Szerbia és Koszovó között. Mit tesz ilyenkor az EU? Jean-Claude Juncker rögtön hivatalba lépésekor beviszi a jobb egyenest: kijelenti, a következő öt évben nem lesz bővítés. Macedónia tíz éve vár a bővítési tárgyalások megindítására, de egy több ezer évvel ezelőttről fakadó névvita miatt Görögország folyamatosan keresztbe tehet terveiknek. Kinek az őse a híres makedón király, Nagy Sándor? Bármilyen abszurdnak is tűnik, ez az alapja a görög tiltakozásnak: szerintük ők a makedón nép leszármazottai, amint arra egyik tartományuk neve is utal.

Tény, nincsenek könnyű helyzetben a macedónok, az 1991 óta független államnak nem csupán a nevét, de létjogosultságát is sorra megkérdőjelezik. Nyelvüket, etnicitásukat a bolgárok, területi integritásukat az albánok, történelmüket a szerbek. Szakértők szerint az elmúlt években az EU is hibás volt abban, hogy az országot közel tíz éve vezető jobboldali Nikola Gruevszki látszatmegoldásainak bedőltek, a béke és a stabilitás érdekében feláldozták a demokratikus átalakulás számonkérését.

Pedig közben egyre nőtt a korrupció, a média a kormány befolyása alá került, és az utóbbi hónapokban az ellenzék által kiszivárogtatott telefonbeszélgetések választási csalást, az igazságszolgáltatás befolyásolását sejtetik. Az EU inkompetenciáját már a legmagasabb szinten is emlegetik, májusban Nikola Popovszki macedón külügyminiszter azt feszegette, a macedón politikai válság nem utolsósorban annak köszönhető, hogy EU- és NATO-csatlakozásukat viszonylagos jó teljesítményük ellenére blokkolják. Pedig a régióban itt bíztak leginkább az unióban, ám ez a lelkesedés egyre apad.

Az Eurobarometer felmérése szerint 2007-ben az ország 75 százaléka támogatta az uniós csatlakozást, ez mára 50 százalékig csökkent, ami még nem rossz arány, kérdés, mit hoz a jövő, ha ez a tendencia folytatódik. Brüsszellel egyébként, nem meglepő, Gruevszki hívei a legkritikusabbak, míg az albán kisebbség tagjai bíznak leginkább az integrációtól remélt előnyökben. Az ellenzéki oldalon azonban nem feltétlenül az EU-t okolják az ország egy helyben toporgásáért.

Szerintük a Gruevszki-kormánynak éppen kapóra jön a névvita a görögökkel, ez ugyanis jó kifogás arra, hogy a reformokat elodázzák. Mindenesetre úgy tűnik, az EU az utóbbi időben egyre magasabb szinten próbál közvetíteni az elfajuló vitában. Míg kezdetben csupán kívülről szemlélték az eseményeket, később európai parlamenti képviselői szinten, az utóbbi napokban pedig már Johannes Hahn bővítési biztos közreműködésével irányítanák az eseményeket. Az eddigi eredmények vegyesek: bár a felek megegyeztek a jövő évi előrehozott választások időpontjában, de változatlanul nagy kérdés, az átmeneti időszakban ki vezeti az országot, illetve mikor lép vissza a miniszterelnök.

Bosznia-Hercegovinában is azt mutatják a tények, az EU lassanként felébred Csipkerózsika-álmából, július 1-jén hosszú évek után hatályba léptették a stabilizációs és társulási megállapodást (STM). A csatlakozási folyamat alapjául szolgáló dokumentum közös gazdasági és politikai célokat tűz ki a felek számára, illetve fokozatosan szabad kereskedelmi térséget hoz létre. Corina Stratulat, a brüsszeli European Policy Center (EPC) kutatója szerint azonban nem arról van szó, hogy a régió egyik leghátrányosabb helyzetben lévő országa hirtelen megtáltosodott volna. Sokkal inkább politikai döntés született a régió stabilizálása érdekében, főként német és brit nyomásra. Egy leszakadó és ezért folyamatos veszélyt jelentő Balkán ugyanis Európának sem érdeke, márpedig az egykori szrebrenicai mészárlás emlékével, a mai napig fennálló bosnyák–szerb konfliktusokkal terhelt ország szintén magában hordja a robbanásveszélyt.

A forgatókönyv itt is hasonló volt. Bár a demokratikus átalakítás terén az EU jól látható kudarcot vallott, próbálták menteni a menthetőt: gazdasági téren próbáltak mentőövet nyújtani. A németek és a britek által tavaly év végén kidolgozott javaslat csupán annyit kért, a politikai pártok kötelezzék el magukat a reformfolyamat iránt, cserébe gazdasági fellendülést, a társulási megállapodás hatálybaléptetését, felgyorsított EU-s integrációt ígértek. Az elköteleződést írásba foglalták, a megállapodás hatályba lépett, de visszaütött az elmaradt demokratikus átalakulás hatása: a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik bejelentette, mégsem támogatja a reformtervet.

Szerbia a régió nagy meglepetése az utóbbi hetekben. A hagyományosan oroszbarát állam újabban egyre szorosabb kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal és az EU-val. Alekszandar Vucsics szerb elnök a közelmúltban járt Washingtonban, ahol arról próbálták meggyőzni, uniós integrációjának támogatásáért cserébe lazítson Oroszországtól való energiafüggőségén, és persze kövesse az EU külpolitikai irányvonalát. Júliusban Belgrádba utazik Angela Merkel német kancellár, aki az integrációs folyamat felgyorsítását ígérte. A feltétel: Szerbia normalizálja viszonyát Koszovóval.

Ha nem is ismeri el független államként, legalább ne akadályozza annak ENSZ-be (később akár majd az EU-ba) történő felvételét, valamint támogassa az alkotmányos változásokat Boszniában. A szerb–albán közeledés egyik próbatétele lesz a június 23-i találkozó, amire egyelőre fagyos hangulatban készülődnek a felek. Tomiszlav Nikolics szerb elnök épp a múlt héten egy regionális találkozón jegyezte meg a koszovói elnök asszonynak, Atifete Jahjagának, ne tekintse magát államelnöknek, hiszen Koszovó soha nem lesz valódi állam.