Győzelmet arathat az Iszlám Állam?

Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a szervezetnek sikerül megszilárdítania a hatalmát.

Az IÁ továbbá már rég nem rendelkezik a meglepetés erejével, a terrorcsoport jelentette fenyegetés mára mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az arab országok ezért mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy náluk ne tudjon gyökeret verni egy hasonló szervezet.

Nem tűnik lehetetlennek, hogy ha nem sikerül legyőzni, akkor a kalifátus, amely már jelenleg is adókat szed, őrzi a határait és fegyveres erőket tart fenn, a jövőben tartós kormányzati intézményeket hoz létre. És ha ez bekövetkezik, akkor bizonyos országok valószínűleg előbb-utóbb törvényes kormányzatként fogják elismerni az Iszlám Államot.

Ez első hallásra rendkívül abszurdnak tűnhet, a nemzetközi közösség azonban számos alkalommal próbált már meg sikertelenül kirekeszteni forradalmi mozgalmakat, hogy végül kelletlenül elismerje őket. A nyugati államok az 1917-es forradalmat követően még évekig nem ismerték el a Szovjetuniót, az Egyesült Államok pedig csak 1979-ben létesített diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, harminc évvel a megalapítása után. „Ezek után biztosak lehetünk benne, hogy az Iszlám Állam egy napon nem lesz a nemzetközi közösség legitim tagja, hellyel az Egyesült Nemzetek Szervezetében?” – teszi fel a kérdést Stephen M. Walt.

Sokak szerint az IÁ-t az elkövetett barbár cselekedetek örökre kizárták a civilizált országok sorából, a történelmi tapasztalatok azonban itt is mást mutatnak. Elég csak utalni a halálos áldozatok tízmillióit követelő bolsevik és maoista terrorra. Ahogyan Charles Tilly amerikai szociológus írta, az államépítés rendkívül brutális vállalkozás volt évszázadokon keresztül, az államalapítók számos olyan dolgot tettek, amely ma teljességgel elfogadhatatlan.

A radikális vagy forradalmi mozgalmaknak ugyanakkor fel kellett hagyniuk a legkegyetlenebb cselekedeteikkel ahhoz, hogy a nemzetközi közösség elfogadott tagjaivá válhassanak. Kenneth Waltz, a nemzetközi kapcsolatok szakértője szerint végül minden radikális állam „hozzáidomul a rendszerhez”. Idővel e mozgalmak vezetői rájönnek, hogy grandiózus elképzeléseik nem fognak valóra válni, és az eredeti céljaikhoz való görcsös ragaszkodás költséges, kontraproduktív, és veszélyeztetheti hosszú távú életben maradásukat.

A szervezeteken belül előbb-utóbb megjelennek a kompromisszumot pártoló, pragmatikusabb hangok, és az új államok fokozatosan alkalmazkodni kezdenek a nemzetközi normákhoz, és páriából akár partnerré is válhatnak. Persze továbbra is okozhatnak problémákat a világpolitikában, de már nem teljesen kívülállóként.

Ez a „szocializációs” folyamat viszont nem megy végbe magától. A forradalmi úton létrejött, radikális államok vezetői csak akkor szembesülnek a barbár viselkedés költségeivel, ha a nemzetközi rendszer többi szereplője együttes erővel szankcionálja a nem kívánatos magatartást, egyebek között a szélsőséges milícia jövedelmi forrásainak beszűkítésével – összegzett a professzor.