Marketinggel toboroznak

Rendkívül változatos módszerekkel növeli létszámát Nyugatról az Iszlám Állam.

Csiszolt kőkorszaki földműveseknek látszanak a korábban leginkább rettegett al-Kaida tagjai az Iszlám Államhoz (IÁ) képest. A toborzási módszereiket tekintve ez a megállapítás mindenképp indokolt, az IÁ ugyanis olyan stratégiákat alkalmaz új harcosok, akár nők toborzásához, amikről az egykor Oszama bin Laden vezette terrorcsoport talán nem is tudta, hogy létezik.

Az Iszlám Állam nem egyszerűen a közösségi oldalakat, így a Facebookot vagy a Twittert és a YouTube videomegosztót használja közvetlen módon, hanem konkrét marketingstratégiát épített a főleg fiatal mozlimok, a nők, illetve a kiszolgáltatottak beszervezésére. Az IÁ stratégiájáról írt összefoglalót nemrég a kifejezetten a témát kutató Robyn Torok. Az ausztrál Edith Cowan, a University szakértője szerint több módszerrel cserkészik be a leendő „áldozatokat\". Van, amikor például a hirdetésekben látott szövegekkel próbálják meg bombázni a delikvenseket. Mivel a közvetlen utalásokat, szóhasználatot a terrorizmusra manapság könnyű kiszúrni, ezért olyan szavakat használnak, amelyeket marketinges cégek szoktak mondjuk a termékeik eladásához. Egy-egy, sok esetben maga is „külsős\" toborzó számos hamis profilt használ felváltva, hogy még jobban csökkentse a lebukás esélyét. Az amerikai Virginiában a minap ítéltek ilyen tevékenységért tizenöt év letöltendő börtönre egy 17 éves fiatalt, aki a Twitteren cserkészte be, majd juttatta el Szíriába a fiatalokat. Ali Shukri Amin a Syracuse szót Szíria megnevezésére, míg a dzsihád kifejezés helyett a kosárlabdát használta.

A leginkább a társadalmilag elszigetelt, magányos és aktivitásuk alapján az IÁ „szellemiségére\" fogékonyakat próbálják megkörnyékezni – írta tanulmányában Torok. Mint a szakértő megjegyzi, az ilyen személyeknek akár több szélsőséges, netán toborzó ismerőse is lehet. Külön érdekes a nők szerepe is, ugyanis a londoni King\'s College tanulmánya szerint nemcsak feleségnek, netán szexuális tárgynak használják őket, hanem a toborzáshoz is. A közösségi oldalakon ők is próbálnak még több újoncot keresni Nyugaton.

A témával foglalkozó tanulmányok azt is kiemelik, hogy az Iszlám Állam kifejezetten ügyesen használja ki az érzelmeket, és az al-Kaidával ellentétben nem az Egyesült Államok elleni közvetlen terrortámadásokkal fenyeget, illetve nem arra buzdít, hanem egyfajta utópisztikus iszlám állam képét vázolja fel, s azt, hogy ebben segíthetnek neki mindazok, akik Szíriába vagy Irakba szöknek. Ez különösen vonzó a sokszor családi gondoskodás, odafigyelés nélkül felnövő vagy épp középiskolás társaik által mindig csúfolt, épp ezért elszigetelt fiatalok számára. De nemcsak ők lehetnek célpontok: sokszor családanyák is pusztán romantikus kalandvágyból csatlakoznának az IÁ-hoz, mint legutóbb számos, az ausztrál rendőrség által lefülelt melbourne-i asszony.

Hiába készültek egyelőre különféle mélyelemzések, úgy látszik, a nyugati kormányok nem igazán találják a megoldásokat arra, hogy a szélsőséges szunnita szervezet összetett toborzási technikáinak hatását mérsékeljék. A kalandvágyókat továbbra is vonzza ez a fajta lehetőség. Törökországban például betiltották azt a radikális dzsihadista honlapot, amelyik állítólag katonákat kerített az IÁ-nak. Franciaország is hiába adott jogot a titkosszolgálatnak arra, hogy törölje a gyanús honlapokat, legtöbben továbbra is innen csatlakoznak a radikálisokhoz. A brit javaslat szerint pedig egy számítógépes játékokat készítő szakemberekből álló osztagot kellene felállítaniuk az iszlamisták elleni harc jegyében, hogy többek között olyan játékokat készítsenek mobiltelefonokra, amelyekben a „jó fiúk\" győzedelmeskednek.